ERDON Helyi hírek

2007.11.25. 16:36

Díjátadó gála stílusos környezetben

<p>Nagyváradon - Első alkalommal zajlott Nagyváradon a Magyar Művészetért díjátadó gála. Délvidéki, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, magyarországi művészeket díjaztak.</p>

A program szerint a Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében kellett volna történnie a díjátadásnak, de végül az állófogadást követően a vendégek és a házigazdák a Barokk palota nem kevésbé festői kápolnájába vonultak át. Először Tempfli József megyés püspök szólt az egybegyűltekhez. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor partizánok fosztották ki és tulajdonították el a püspöki palotát, s hangsúlyozta, mekkora jelentősége van annak, hogy huszonegyedik alkalommal nem az anyaországban, hanem pont Nagyváradon szervezték meg a díjkiosztást. Mint mondta, a művészet mindegyik ága szükséges, s mindegyik a nemesedést szolgálja ebben a durva világban.

Baráti közösség

Kobzos Kiss Tamás énekes-kobzos zeneművész és Kuncz László operaénekes előadását követően Gubcsi Lajos, a kuratórium elnöke szól az egybegyűltekhez. „Fenséges ez a hely” – jegyezte meg, s hangsúlyozta, hogy a gála Nagyvárad szellemi múltjára való tekintettel „jó helyen” van itt. A Magyar Művészetért Alapítványról megemlítette: valójában nem alapítvány, hanem egy baráti közösség, melynek semmilyen intézményesített formája nincs. „Soha nem nyúltunk mások zsebébe, és soha nem használtunk fel állami pénzforrást” – tette hozzá. A későbbiekben elhangzottak a laudációk, és a művészek átvették az őket megillető díjat.

Díjazottak

2007-ben Magyar Művészetért díjban részesült Bence Lajos lendvai költő, Bocskai Vince szovátai szobrászművész, Dárday István és Szalai Györgyi filmrendező, Ekler Dezső építész, ifjú Nagy Zoltán balettművész, Kárpáti Tamás festőművész, Magyar Zoltán néprajzkutató, Ránki Dezső zongoraművész, S. Benedek András kárpátaljai író, valamint a romániai Vivi Dr[gan Vasile operatőr. A Magyar Művészetért Bubik István-díjat a kolozsvári Bogdán Zsolt színművész kapta, posztumusz díjjal pedig Bánffy Miklós írót, Cs. Szabó László írót, Jékely Zoltán költőt, Kaszás Attila színművészt és Visky Árpád színművészt jutalmazták.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!