Nálunk is terjed az erőszak

Nálunk is terjed az erőszak
Bihar megye – Családon belüli erőszakkal kapcsolatos előadások hangzottak el tegnap a Bihar megei Tanfelügyelőségen. Két héten át ilyen témájú programok lesznek.

Már több éve november 25 és december 10 között országszerte a családon belüli erőszakkal kapcsolatos programok zajlanak. Az idén Bihar megyében a tíznapos redezvénysorozat a Családon Belüli Erőszak Megelőzésének és Megszűntetésének Bihar megyei Terve elnevezést kapta. A rendezvények megszervezésében több intézmény is közreműködött, ezek nagyrésze az erőszakellenes konzultatív bizottságban is tevékenykedik: a Bihar megyei Tanfelügyelőség, a Bihar megyei Nőszövetség, a munkaügyi igazgatóság, a rendőrség, a szociális- és gyermekvédelmi főigazgatóság, a Nagyváradi Közösségi és Szociális Ügyek Hivatala, a Pedagógusok Háza, a Bihar megyei Pszichopedagógiai Központ.

„Menő” agresszívnek lenni

A tegnapi előadássorozatra diáktanácsok képviselőit, szülőket, iskolaigazgatókat hívtak meg a Bihar megyei Tanfelügyelőség dísztermébe. Liliana Antonescu főtanfelügyelő köszöntötte az egybegyülteket, majd Miorita Sateanu, a nőszövetség vezetője vázolta fel hogy meglátása szerint mik az erőszak kiváltó okai a fiatalok körében – többek között feltűnési vágy, felelőtlenség. A fiatalok általában ismerik az illemszabályokat, de ezeket nem tartják „menőnek”, inkább pont fordítva viselkednek, trágárul beszélnek. Megyénkben még nem öltött akkora méreteket az erőszak, mint más megyékben, viszont nálunk is növekvő tendenciát mutat, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni, hangzott el.

Beszélő adatok

A későbbiek során Calin Sava, a Bihar megyei Munkaügyi Igazgatóság tanácsadója ismertetett adatokat: míg az idei év első negydében 78 esetben szereztek tudomást az illetékesek családon belüli erőszakról,  amásodik negyedévben 91 esetet regisztráltak, a harmadik negyedévben pedig 118-at. A következtetés az, hogy határozottabban kell fellépni a jelenség ellen.

A rendezvény következő programja ma 13 órától zajlik: a gyermekpalotában kiállítás nyílik a diákoknak a témához kapcsolódó rajzaiból, plakátjaiból, esszéiből.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter