Nagyváradon járt „Bólints Tibi!”. Interjú Nyilasi Tibor egykori magyar válogatott labdarúgóval

Az igencsak közvetlen Nyilasi készséggel válaszolt a kérdések özönére
Az igencsak közvetlen Nyilasi készséggel válaszolt a kérdések özönére
Múlt héten szombaton a Vársáncban rendezték meg a Minden Magyar Majálisa elnevezésű rendezvényt, amelynek egyik díszvendége a sokszoros magyar válogatott labdarúgó, Nyilasi Tibor, becenevén Nyíl volt. A sportvezető délutáni előadása előtt elvállalta a bográcsgulyás főző verseny elnöki tisztét is. A kóstolgatás, majd az eredményhirdetést után beszélgettünk vele.


– Hogy a „témánál” maradjunk: nokedlis paprikás csirke vagy bécsi szelet…?
– Természetesen az előbbi, hiszen abban van a kalória, attól duzzad erőtől a magyar futballista!

– Ferencváros vagy Austria Wien…?
– Nem kérdés, hogy a Fradi, de odafér a dobogóra az Austria is. Természetesen nálam a magyar válogatott áll az első helyen.

– Amelynek mezét hetven alkalommal öltötte magára… Ott volt két világbajnokságon, 1978-ban Argentínában, majd az 1982-es spanyolországi kontinensek között viadalon is. Mindkettőről akadhat szép és kevésbé emlékezetes története…
– A rosszak leginkább a dél-amerikai vb-ről származnak. Már a sorsolásnál nem volt szerencsénk, megkaptuk a házigazdákat, az olaszokat és a franciákat is, majd az első csoportmeccset éppen Argentína ellen kellett játszanunk. Nekik pedig azt a meccset, ha törik, ha szakad meg kellett nyerni, és ezért bármit megtettek volna…

– Vagyis a két kiállítás, az Öné és a Törőcsiké nem volt jogos?
– Azt el kell ismernem, hogy enyém az volt, viszont a Törőében már nem vagyok ennyire biztos. Visszatekintve a 40 évvel ezelőtti eseményekre, nekem most is az az érzésem, hogy odahaza túllihegték az eseményeket, nagyobb volt a felzúdulás, mint kellett volna, emlékszem olyan cikkek jelentek meg a magyar sajtóban, hogy „fiainkat végig faragták és provokálták a dél-amerikaiak, ráadásul két ifjú titánunkat jogtalanul állították ki, ezért automatikusan ki kellett hagyniuk a következő két Mar del Plata-i csoportmeccs közül az elsőt”. Sajnos nemcsak azt, az olaszok elleni a találkozót vesztettük el 3–1-re, hanem a franciákkal játszott utolsót is – végeredményben tehát simán kiestünk.

– A ’78-as magyar csapatot világverő válogatottként tartották számon. Sokak szerint, ha Argentína ellen nyernek, az elődöntőig menetelnek…
– Az kissé túlzás, hogy világverő, de nem volt rossz csapat. A szurkolóink elvakultak voltak, és már jóval a vb előtt a döntőben láttak bennünket. Az igaz, hogy nagy várakozás előzte meg Magyarországon a ’78-as világbajnokságot, hiszen 12 esztendő után jutottunk ki ismét – jónak tartott csapattal, ráadásul ugyanazzal a kapitánnyal, Baróti Lajossal, aki az előző három alkalommal (1958, 1962, 1966) is vezette a válogatottunkat.

– Emlékszik még a kezdőre?
– Gujdár – Török, Kocsis, Kereki, Tóth – Csapó, Nyilasi, Pintér, Zombori – Törőcsik, Nagy. Egy jó, de rutintalan csapat, amely hajtott, mindent megtett a sikerért, de ahogy már mondtam, a rutinhiány okozta a vesztünket, a csoportból való kiesésünket.

Hiába vizsgáztak tízesre

– Négy évvel később ismét ott voltak a világbajnokságon, és egy 10–1-es sikerrel nyitottak El Salvador ellen, a vége mégis kiesés lett.
– A nagy gólkülönbségű győzelem révén már továbbjutónak éreztük magunkat, és belefutottunk egy 4–1-es vereségbe Argentína ellen. Ez azonban még nem lett volna fatális, de óriásit hibáztunk a belgák ellen: Varga első félidő közepe táján szerzett góljával vezettünk, viszont nem tartottuk be a taktikai utasítást, amely szerint mindenki zárjon vissza, és tartsuk távol a kapunktól az ellenfelet, ha kell szabálytalanság árán is. Tízszer sikerült, a tizenegyedikre Czerniatynski meglódult a jobb szélen, mivel nem fótoltuk, labdástul „begyalogolt” a kapuba. A döntetlen pedig nekünk kevés volt, mivel a nyitómeccsen a belgák megverték az argentinokat. Jöhettünk megint idő előtt haza…

– … akárcsak négy évvel később Mexikóból, amikor megint egy világverő magyar nemzeti csapat utazott ki a vb-re, de megint csak lógó orral jöttek haza.
– Ennek a kudarcnak már nem lehettem a részese, bár a lábam még elbírt volna egy világbajnokságot. Nem úgy a hátgerincem: 1986 elején műtéten estem át, nem vállalhattam a játékot, a szövetségi kapitány, Mezey György pedig úgy döntött, hogy nem utaztat ki. A szerencsétlenségemben lehet, hogy ez volt akkor a parányi szerencse, mert sokat én se nagyon tehettem volna a szovjetek és a franciák ellen…

Zöld gyepről az asztal mögé?

– Edzőként mindössze nevelt klubjánál, a Fradinál tevékenykedett, majd 2015-ig benne volt a magyar válogatott stábjában, viszont Bernd Storck érkezésével Ön is távozott, annak ellenére, hogy marasztalni próbálták.
– Nem voltam és nem is leszek kirakatember, nekem nem a vitrinben a helyem, hanem a raktárban, ahol kőkeményen meg kell dolgozni a sikerért…

– Mégis kikkel, és milyen sikerért? A 2016-os Portugál elleni 3–3-at leszámítva a magyar futballszurkoló immár 33 éve(!) – amikor a brazilokat verték 3–0-ra – nem örült igazán egy nagy magyar focisikernek. Miért lesz beteg már gyermekkorában a magyar futball, hol vannak a tehetségek, és ha már megvannak, miért nem aknázzák ki őket?
– Úgy érzem a világrendszer a hibás, a felgyorsult életritmus. A számítógépek, az okos telefonok, és még a nem tudom mennyi mihaszna kütyü megjelenése háttérbe szorította nem csak a labdarúgást, de szinte minden más sportágat is. A másik ok az, hogy hiányzik az alap, amit úgy hívnak, hogy GRUND. Megszűntek azok a pályák, ahol egykoron Puskásék reggeltől napnyugtáig rúgták a labdát. És azt hiszem az sem egy utolsó ok a „gyengélkedésre”, hogy a mai fiatalokból hiányzik a sport iránti elkötelezettség, a futball szeretete, a játék szépsége iránti vágy, és ezek nélkül nem megy. Futballozni persze lehet, és meg is lehet élni belőle, de világverő tizenegyet nem építhetünk egyik napról a másikra.

– És mit tesz azért Nyilasi, hogy valaha mégis legyen megint egy világverő magyar válogatott?
– A Magyar Labdarúgó-szövetség alkalmazottjaként továbbra is a zöld gyepen, és nem az íróasztal mögül próbálok segíteni. Az utánpótlás nevelésben tevékenykedem, és csapattársaimmal azon ügyködünk, hogy az életre hívott Bozsik-program mihamarabb eredményességet termeljen…

– Tud-e Ön arról, hogy a Ferencváros egy 72 esztendeig tartó csúcsot döntött meg azzal, hogy a 2015/16-os NB I.-et 21 pontos különbséggel nyerte meg. Korábban ez a rekord a Nagyváradi AC nevéhez fűződött, amely az 1943/44-es magyar pontvadászatot – ráadásul vidéki csapatként – 13 pont előnnyel nyerte meg, éppen a Ferencváros előtt? (minderre Magyari Imre jelvénygyűjtő hívta fel a figyelmemet – szerk. megj.).
– Ez egy érdekes adat, amelyről azt hiszem még a Fradinál sem sokan tudnak. Biztosan elmesélem nekik…
– Járt már Nagyváradon vagy esetleg hallott már a városunkról?
– Ez az első alkalom, hogy ellátogattam ide, és vallom, hogy nem bántam meg. Természetesen ismerem Nagyváradot, sokat olvastam is róla, de az nem ugyan olyan tapasztalat, mint élőben megismerni az itteni embereket, a kultúrájukat, az egymáshoz való viszonyulásukat. Meglepődtem, hogy milyen sok embert sikerül egy helyre összpontosítaniuk egy-egy kulturális vagy sportesemény révén, hogy léteznek Váradon olyan kultikus helyek, ahol, mint anno a Kádár vagy a „csócseszku” rendszerben az emberek beszélgetnek a szomszéddal, egymásra találnak, és a mindennapi gondok félre téve, megállítva a rohanó világot, tudnak egymásnak, boldogságuknak és sikerüknek önfeledten örülni. Szívemben jó érzéssel, boldogan utazok haza, de egy részem itt marad Nagyváradon, ahova remélhetőleg mihamarabb visszatérek. Mert az sem mellékes, hogy egy váradi úriember kihívott egy lábtenisz meccsre, amit készséggel el is fogadtam. Úgyhogy lehet jönni tudósítani…

Névjegy:
NYILASI TIBOR

Született: 1955. január 18. (63 éves), Várpalota, Magyarország.
Magasság: 189 cm; becenév: Nyíl; poszt: középpályás.

JUNIOR KLUBOK
1965–1970: Úttörőstadion; 1970–1974: Ferencvárosi TC.

PROFI KLUBOK
1973–1983: Ferencvárosi TC 243 mérkőzés (131 gól); 1983–1988: Austria Wien 120 (81); összesen: 363 (211).

VÁLOGATOTTSÁG
1975–1985: Magyarország 70 mérkőzés (32 gól); 1981: Európa válogatott 1 (0).

EDZŐSÉG
1990–1994: Ferencvárosi TC; 1997–1998: Ferencvárosi TC; 2014–2015: magyar válogatott (stábtag).

DÍJAK, ELISMERÉSEK
Az év labdarúgója (1981); Ezüstcipő (1980/1981); Toldi-vándordíj (1981, 1982 és 1983); az FTC örökös bajnoka (1984); a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994).

 

Szántó Á. Zoltán