Nagyváradi parkrendezési projektek

1Hozzászólás
Nagyváradi parkrendezési projektek
Múlt pénteken Ilie Bolojan váradi polgármester körbevezette a helyi sajtó képviselőit azokon a területeken, amelyeken parkokat, zöldövezeteket, illetve sportpályákat és bicikliutakat fog létesíteni a város. A Lotus melletti park már június 1-re elkészül.

A Lotus bevásárlóközpont melletti park fog a leghamarabb elkészülni, Cristian Beltechi a Nagyváradi Ingatlankezelő igazgatója szerint már június elsején átadják az új, 3,5 hektáron elterülő zöldövezetet, melyből 1,2 hektárnyi területet egy mesterséges tó, valamint a sétányok, bicikliutak foglalnak majd el. Parkot alakít ki a város az Oneştilor és a Xenopol utcák kereszteződésében is. Az ott lévő mintegy hétezer négyzetméternyi területet a város átvette a Sinteza vállalattól, megtisztították a szeméttől, és idén őszig már ki is alakítják ott a parkot, ugyanakkor egy bicikliutat is kiépítenek, amit összekötnek a Pece parton kialakítandó kerékpárúttal. Bolojan elmondta, hogy a Xenopol utcai telken találtak három betontalapzatot, ezeket nem törik fel, hanem filagóriát építenek rájuk. Kérdésünkre válaszolva Bolojan elmondta, hogy az Oneştilor utcán, a leendő park mellett a felszínen futó fűtéscsöveket a fűtésrendszer felújítási munkálatai során a földbe süllyesztik majd. A polgármester hozzátette, hogy az Oneştilor utca mentén a Sinteza és az Infrâţirea vállalatoknak is vannak telkeik, amelyeket gondozniuk, takarítaniuk kell, ellenkező esetben bírságra számíthatnak a város részéről.

Bicikliút a síneken

Ennél nehezebben megvalósítható elképzelés a Barcăului utcai területrendezési terv, ott ugyanis az utca két sávja által közrezárt területen jelenleg számos építmény található. „Mindent lebontunk ami itt van” – szögezte le Bolojan a helyszínen, akitől megtudtuk, hogy egy körülbelül 5,5 hektárnyi területről van szó, amely több mint egy kilométer hosszan terül el az Oneştilor és a Densuşianu utcákat összekötve. A Barcăului utcán lévő ideiglenes építményeket, bádogtákolmányokat és minden más épületet még az idén elbontják, és jövőre szakaszokban elkezdődnek az átrendezési munkálatok. Bolojan elmondása szerint a területsáv egyik oldalán az út egyik végétől a másikig sportpályákat építenek, a másik oldalán pedig zöldövezet lesz. A terület közepén, az egykori vasúti sín nyomvonalán bicikliutat építenek ki, amelyet összekötnek az Oneştilor úton építendő, illetve a Sovata hídról induló kerékpárúttal. Bolojan itt megjegyezte azt is, hogy a városvezetés előterjeszt majd egy határozat-tervezetet, melyben megtiltanák a városban az ócskavas gyűjtést. Mint mondta, a fémanyag „természetes” begyűjtési ideje lejárt, és ma már csak lopásból, azaz eltulajdonított kilincsekből, csatornafedőkből, stb. származik az értékesített ócskavas zöme. Ezért van szükség az ócskavasgyűjtés betiltására a városban, illetve a Barcăului utcai ócskavastelep felszámolására. Bolojan hozzátette, hogy az ócskavasat csak a város peremén létesített gyűjtőkben lehet majd leadni, amennyiben elfogadja a helyi tanács a vonatkozó határozatot.

Pece part

A következő helyszín az Ocavian Goga utca volt, annak is az Aradi úti Pece híd és a vágóhíd által határolt része. Itt a Pece part mentén van egy elhanyagolt üres terület, ahol szintén zöldövezet létesül majd. Bolojan elmondta, hogy a területnek a híd melletti részén egy ortodox alapítványnak van telke, melyet templomépítés végett kapott a várostól több évvel ezelőtt, de mivel azóta sem kezdtek neki az építkezéseknek, feltehetőleg visszaveszi a város a telket az alapítványtól. Emellett a telek mellett van a RER köztisztasági vállalat téli telephelye, amelyet elköltöztetnek onnan, és négy sportpályát építenek oda. Az Aradi úti Pece hídtól kezdődik majd a bicikliút, és halad a patak jobb partján, míg az Oneţtilor utcai kerékpárutat a Padişului parkon keresztül kötik majd rá erre a kerékpár-nyomvonalra. Ezen a területen kialakítanak egy kis parkot is, illetve egy gyalogoshidat is építenek a Pece fölött, hogy a gyalog és biciklivel közlekedőknek ne kelljen sokat kerülni, hogy eljussanak a bevásárlóközpontokhoz. Ehhez kapcsolódva Bolojan megjegyezte azt is, hogy az Aradi úti körgyűrű környékén egy gyalogos aluljárót is kell majd építeni, mert a gyalogosok jelenleg gyakorlatilag képtelenek eljutni az ERA bevásárlóközpontig. Mint mondta, a Luxten cég már a jövő hónapban elkezdi kiépíteni a közvilágítást a Pece parton, ezt követően kezdődik a bicikliút építése ott. Bolojan elmondta, hogy szeptemberre, azaz a következő tanév elejére a bicikliútnak el kell készülnie a Pece teljes nagyváradi szakaszán. Ehhez többek között arra is szükség van, hogy a Rulikowski úti katonai egységnek a Pece parton lévő kerítését néhány méterre arrébb, a töltés aljába tolják, míg a töltésen fog haladni a bicikliút. Bolojan bejelntette azt is, hogy aszfaltozzák a Făgăraşului utcának a Gillányi (Cantemir) utcához közeli, mintegy 550 méternyi szakaszát, ez a munkálat júliusban befejeződik, ezt követik az ottani területrendezési munkálatok. A polgármester szót ejtett még a Vágóhíd utca, a Rulikowski út és a Pece által közrezárt területről is, ahol jelenleg a Selina cégnek és a Bihar Megyei Tanácsnak vannak telkei. A polgármester bejelentette, hogy itt összekötik a Făgăraşului utat a megyei könyvtár és a Partenie Cosma Gazdasági Líceum mellett haladó úttal. A polgármester elárulta, hogy már tárgyalt a Selina cég tulajdonosával, illetve a megyei tanács elnökével arról, hogy a város átvesz tőlük mintegy hétezer négyzetméternyi területet. A szóban forgó területen évszázados fák állnak, amelyeket kár lenne kivágni, ezért azon e területen a város egy parkot alakítana ki, lévén, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a Selina már nem épít tömbházakat abban az övezetben.

Pap István



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter