Nagyváradi fesztivál a nemzetegyesítés jegyében

Akt.:
Nagyváradi fesztivál a nemzetegyesítés jegyében
A magyar kultúra határok fölötti egyesítő szerepéről beszéltek a Szent László Napok nyitógálájának szónokai a rendezvénysorozat hétfő esti megnyitó gáláján.

A Kiss Tünde, Kiss Huba, Lévai Tünde és Szilágyi Ágnes alkotta alkalmi zenekar 15. századi Szent László himnuszokkal és reneszánsz dalokkal indította a 4. Szent László Napok hivatalos megnyitó gáláját, melyet a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében bonyolítottak le. Hajrá magyarok! felkiáltással kezdte ünnepi köszöntőjét Zatykó Gyula főszervező, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, aki az éppen zajló labdarúgó Európa-bajnokság aktualitásán keresztül szemléltette: ahogyan nemzeti válogatottunk helyt áll a pályán, úgy kell helyt állanunk a hétköznapokban. „Jó néha megállni és ünnepelni egy olyan rendezvény keretében, amely összeköti szívünket, lelkünket” – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy a Szent László Napok egy ilyen rendezvénye a nagyváradi magyarságnak.

Partnerség

Papp László, Debrecen város polgármestere beszéde elején gratulált Nagyvárad szemmel látható fejlődéséhez, majd hozzátette: jelenléte jelzi azt, hogy a határ két oldalán élő magyarság számíthat egymásra. „Büszkék kell lennünk kultúránkra, melynek szerves része Nagyvárad és Debrecen szövetsége is. Regionális együttműködésünket folytatnunk kell, s ennek jeleként partnerséget ajánlunk a nagyváradiaknak: érjük el közösen, hogy 2023-ban Debrecen Európa Kulturális Fővárosa lehessen” – mondta.

Nagyvárad önkormányzatát Huszár István alpolgármester képviselte a gálán, aki kijelentette, hogy olyan, saját igényekhez igazodó rendezvénysorozatot kell szervezni, amely mintaként szolgál majd más települések számára. Párhuzamba állította a Varadinum fesztiválsorozat és a Szent László Napok megálmodóit és megvalósítóit, hiszen ezek a rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagyváradnak saját kulturális arculata legyen. Utalva Papp László polgármester felvetésére, kijelentette: „A nagyváradi Szent László Napokat tovább kell építenünk, fejlesztenünk és még színesebbé tennünk, hogy 2023-ra részese legyen a debreceni kulturális főváros rendezvénysorozatnak”.

Gyökerek

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára illendőnek és méltónak nevezte, hogy az anyaország és a határon túli közösség együttműködésben tekintse át hagyományait és gyökereit. „Olyan értékek, kincsek birtokosa Nagyvárad, amelyekre méltán lehetnek büszkék a mai generációk. Ha tehát Szent László Napokra érkezünk, köszönetet mondani jövünk azért az értékőrzésért, értéktartásért, amelyet önök és az önök elődei generációk óta végeznek” – jelentette ki az államtitkár. Hoppál Péter azt ígérte: Balog Zoltán miniszterrel együtt azon lesz, hogy a kormány által idén létrehozott kulturális fesztiválok támogatási sorában szerepelhessen a Szent László Napok rendezvénye is.

Tőkés László európai parlamenti képviselő, a rendezvénysorozat mindenkori házigazdája köszöntő beszédében Szent Lászlónak és Márton Áron erdélyi római katolikus püspöknek azt a közös tulajdonságát emelte ki, hogy a kegyesség mellett erősek és rendíthetetlenek voltak országuk és népük védelmében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus úgy vélte, azért van szükség a szent király és Márton Áron püspök példázatára, „mert Európának hite sincs, de már az életösztönei sem működnek; politikusai megfeledkezni látszanak arról, hogy elsődleges feladatuk saját polgáraik, saját népük védelme”. Véleménye szerint ebben a kontextusban ismételten értelmet nyer a lovagkirály által megtestesített eszmeiség, és Szent László újra a magyarság hitének és önvédelmének megtestesítője lehet. „Nagy királyunk szellemiségével kell védelmeznünk Európát, az anyaországot és a külhonba szakadt testvéreinket” – fogalmazott.

A népzene érték

A beszédek után az 1973-ban alakult Muzsikás együttes lépett színpadra és örvendeztette meg a közönséget egy rövid, de annál nagyszerűbb koncerttel. A Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter, Hamar Dániel felállású zenekar a magyar népzenei hagyomány számos értékét sűrítette bele háromnegyed órás műsorába, hiszen kalotaszegi muzsikával indítottak, többek között somogyi, dél-dunántúli, illetve szatmári zenével folytatták, hogy aztán moldvai csángó muzsikával zárják koncertjüket, e zenei programjukkal is a magyar nép politikai határok felett átnyúló egységének eszméjét fejezve ki. Az esten fellépett Petrás Mária csángó származású neves énekesnő, aki csángó egyházi énekeket énekelt szólóban, a koncert végén pedig a Muzsikás együttessel közösen szólaltatott meg moldvai népi énekeket rendkívül tiszta, kifejező, a csángó ének-zenei, nyelvi sajátosságokat tökéletesen visszaadó hangján. A Muzsikás együttes igényes koncertjével megadta egy színvonalasnak ígérkező kulturális rendezvénysorozat alaphangját.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter