Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – Várad kezdeti hangjegyes forrásai

Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – Várad kezdeti hangjegyes forrásai
Akik forgatják a Bibliát, azok azt is tudhatják belőle, hogy az ó- és újszövetség a zenét a szentek művészetének tartja.

 

Az egyházi zenével akaratlanul is az Istent kereső ember belső útja kerül az érdeklődés középpontjába. A kereszténység főleg Pál apostolnak köszönhetően terjedt el Európa nyugati részén is, ahol a korabeli literatúrában és kezdetekben használt zenében tájékozott papok is további segítségek voltak. Ezek a zenét ismerő papok tervszerűen elkezdték gyűjteni, rendszerbe foglalni, valamint rendezni is az egyházi énekeket. Erre hamarosan visszatérünk.

A keresztény vallás, valamint a keresztény templomok sűrű egymásutáni megjelenése immár komoly súlypontokat is képviselt Európában abban a megközelítésben is, hogy azokon a vidékeken is hasonló fejlődésen menjen át a templomi éneklés. A vallásos szemlélet idővel meghatározóvá vált a zene fejlődésében is.

Hangjegyes források

A középkori Európában a kereszténység hozott egy egységes szemléletet, amely egyben komoly vallási, oktatási (itt értendő a zenei is) és erkölcsi tartalommal is rendelkezett. Várad mindenhez roppant gyorsan tudott alkalmazkodni, mivel a helyieknek komoly ismereteik voltak az európai kulturális vérkeringés minden rezdülését illetően, és így hetek, hónapok alatt tudott fölzárkózni az újdonságokhoz, az új zenei információkhoz és szertartási használatokhoz. A 11. századtól kezdve egyre erősebb a nyugati kereszténység zenéjének hatása. A zenei írásbeliség fejlődéséhez a Magyar Királyságban ezzel egyidejűleg meghonosodik a neumákkal történő zenei szolgálatot követő szekvenciális éneklés, az egyszólamú éneklés, valamint a többszólamú gregorián éneklés. A kolostorokban, káptalani iskolákban (Esztergom, Vác, Pannonhalma, Várad) rendszeresen tanítják az egyházi énekeket. A korai középkor egyházi zenéje nagyobbrészt egyszólamú volt, és az ezt követő többszólamúság csak a 12. század körül alakult ki. Az addig több nyelven folyt szertartásokat az egységesség váltotta fel, és ennek biztosítása érdekében a zenéhez és irodalomhoz (nyelveket) értő papok elkezdtek foglalkozni a dallamok lejegyzésével oly módon, hogy azt még többen, és mindenki egybeesően megérthesse a zenét művelők közül. Forradalmi gondolkodásmód ez a korabeli egyházi zenei élet tekintetében. Ha mélyebben kívánjuk kutatni e tekintetben az összefüggéseket Európában az egyházi (káptalani) iskolák viszonyrendszere között, akkor az ismereteinket bővebben ezzel kapcsolatban a már máshol is ismertetett tényekkel kell kiegészítsük, mert a legjobban az analógiák révén tájékozódhatunk a korabeli Várad zenei életének alakulásában.

Zenei szolgálat

Váradon is csakis egyszólamú volt a zene kezdetben. Igazából a kezdeti zene nem igényelte az írásos rögzítést, mivelhogy egyrészt szájhagyományon alapult, másfelől csakis memorizálás útján terjedhetett. Az egyre csak gyarapodó egyházi énekanyag memorizálása és fejben tartása lassanként lehetetlenné, és valljuk be: értelmetlenné vált. Az addig ismeretes – szöveges – lejegyzések legföljebb a dallamok úgymond felidézését tették lehetővé, viszont ezeknek pontos olvasását és előadását nem. Ezért szükség is volt egyfajta notációs reformra.

Szekvenciális éneklés

A „neuma”, amely magyar fordításban „intést” jelent, gyakorlatilag csak egy grafikus jel volt, amely a dallamfrázist írta (rajzolta) körbe. Egy neuma egytől négy hangig terjedő dallamformulát jelölt. A neumák még sem a hangmagasságot, sem a ritmust nem jelölték. Egyes hangjelei a „noták” voltak, amely latin nyelvről lefordítva „hangjegyet” jelent. A szövegsorok közé úgynevezett „in campo aperto” (nyílt téren) írt neumák azt mutatják, hogy a szöveg egyes szótagjait milyen irányú: lefelé, vagy fölfelé elmozduló dallammal kell megszólaltatni. A zene írásbeli rögzítését szolgáló neumaírás, azaz hangcsoportírás a hangjegyírás legelső formája, és írásmódja az egyes hangok és szótagok összetartozását is megjelenítette az olvasója előtt. Napjaink zenetudománya a neuma szóval jelöli a legkorábbi hangjegyírás alapformáit, és ugyanezt az elnevezést használja azon hangcsoportokra is, melyek a gregorián zenében a kottaolvasás alapelemei. Az új zenei igényeket kiszolgáló, a hangmagasságot jelölő írásmódok, és ezek folyamatos fejlődése pazar lehetőségek tárházát tudta nyújtani. (Folyt. köv.)

Thurzó Zoltán