Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – Kezdeti döntések, irányvonalak és fordulópontok

Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – Kezdeti döntések, irányvonalak és fordulópontok

Az elmúlt hetekben megjelent cikkek mentén, gondolom, hogy több kérdés is felmerült az olvasókban. Olyan belső részleteket, zenei élettel kapcsolatos tevékenységi feladatokat és viszonyrendszereket ismerhettünk meg az éneklőkanonokok kapcsán, amelyek a jobb eligazodás érdekében további rövid tájékoztatást igényelnek. Emiatt érdemes pontokba szedetten áttekintenünk pár fontos politikai/egyházi intézkedést. Az államalapítást követően, a pontos előírásokkal ellátott törvénykezések és cikkelyek együttes összességének hatására több olyan jelentős egyházi döntés is megszületett, amelyek a későbbiekben szerves hatással voltak a korabeli zenei nevelés megalapozására, elindulására, és ennek több évszázados fenntartására.

Fontos döntések

István király a Magyar Királyság megalapításával egyidejűleg (behódoltatási céllal kezdeményezett csatározásainak vége fele) az ezredik év őszén Rómába küldte az akkori főpapot, Ascherik apátot, hogy az általa tervbe vett 10 püspökség felállításához – az apát közbenjárásával – II. Szilveszter pápa jóváhagyását megnyerje. A főpap a pápától István részére királyi címének és méltóságának koronával való elismerését, és egyben a magyar katolikus egyház megszervezésére történő felhatalmazását kérte. II. Szilveszter pápa üdvözölte István király addigi egyházszervező terve kezdeményezésének hírét, és 1001 tavaszán a ravennai zsinaton jóváhagyta a magyar egyháztartomány létrehozását. Sőt, a pápa királyi koronát, és hosszú nyélre tűzött apostoli keresztet is küldött királyunknak, ezáltal apostoli hatalomban is részesítve őt. Valójában kettős szimbólum volt ez: egyrészt a római Szentszék alárendeltségét jelképezte, továbbá a magyar katolikus egyház megszervezésével, és az ezzel kapcsolatos feladatokkal is hivatalosan megbízta. Amúgy ezt a pillanatot tekintjük a keresztény magyar állam megalakulása időszakának is. A koronázás szertartása az úgynevezett „Mainzi ordó” alapján folyt le. Ez a beiktatási forma a német-római király, illetve császárok kanonizálásánál használt szertartást jelenti. Ennek következtében az uralkodó királyi méltóságot ebben a korban nemcsak világi személynek, hanem egyszersmind felszentelt papnak is tekintették. Az ebből eredő különleges hatalmuknál fogva az államalapító, keresztény térítést irányító királyok ekkor még országuk egyházának szervezői is lehettek, és az egyház ügyeiben is dönthettek. Ugyanez volt a helyzet István király esetében is: országának egyházfője is volt, a pápa pedig csak úgymond egy távoli felügyeleti jogkört gyakorolt.

Az első központ

Ezzel a királyi beiktatási döntésével egyidejűleg a pápa Esztergomot a magyar katolikus egyház (Ecclesia Catholica Hungariæ) élére állította. Esztergom érsekséggé vált, így ez a város lett a magyar állam és az egyház első központja. Az önálló egyházszervezet az önálló államiság egyik feltételének számított akkoriban, és a király is sokkal jelentősebb szerepet játszott az egyház életében, mint mondjuk a középkorban.

Zenei megközelítésünkből elsőként arról az első fontos törvénykezésről kell említést tennünk, amelyet személyesen István király hozott. A számunkra ismeretes, immár több mint ezeréves magyar törvénytárunk az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Első törvénykönyvében (több rendeletével közösen) az akkori Magyar Királyság (Regnum Hungariae) területeit tíz egyházmegyére (püspökségekre) osztotta. Íme, a püspökségek alapításainak sorrendjei: esztergomi (1001), veszprémi (1002), győri, egri, pécsi, kalocsai, erdélyi, váci (1009), bihari és csanádi (1020 körül). Ezzel párhuzamosan fontos tudnunk, hogy az alapított püspökségek: Veszprém, Győr, Pécs, Eger és Vác az esztergomi, Csanád, Bihar, valamint Erdély a kalocsai érsekséghez tartoztak.

Második törvénykönyvének első cikkelyével pedig tovább erősítette az első törvénykönyvében foglaltakat, és jogilag is megvetette az úgynevezett parochiális egyházak (plébániák) hálózatainak alapjait. Törvényileg elrendelte, hogy minden csoportosan tekintett, közelálló tíz falu építsen közös templomot, és gondoskodjanak közösen annak fenntartásáról is. (Folyt. köv.)

Thurzó Zoltán