Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – Kezdeti döntések, irányvonalak és fordulópontok (II. rész)

Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – Kezdeti döntések, irányvonalak és fordulópontok (II. rész)
A múlt héten többek között I. (Szent) István király és II. Szilveszter pápa olyan pár fontos politikai-, egyházi törvénykezéseinek adott cikkelyeiről is megtudhattak részleteket a kedves olvasók.

 

Ezek azért voltak fontosak, mert ezeknek összessége a későbbiekben szerves hatással voltak a korabeli Várad zenei nevelésének megalapozásában.

Az ezekben megfogalmazott irányvonalaknak a gyors hatályba léptetése, valamint említésre méltó kezdeti megvalósítási eredményei nem tudtak gyorsan érvényesülni. Ez részben annak tudható be, hogy az államalapítás utáni kezdeti években több területre lebontható belső viszály is nehezítette ezeknek foganatosíthatóságát, és időközben a mindent kézben tartó koronás főnk, István király 1038-ban elhunyt. Ettől kezdődően évtizedekig jellemző volt a Magyar Királyságban a felerősödött pogánylázadások megfékezése, és a határokon belüli háborúk leverése. Emiatt az egyház úgymond kibontakozása és megszilárdulása, amely a továbbiakban táptalajt adhatott volna a zenei nevelés fontos szükségleteinek és feltételeinek megteremtésére, kicsit váratott magára.

A trónon több uralkodó is követte őt, de velük kapcsolatban nincsenek olyan ismereteink, amelyek a kezdeti váradi egyházi, zenei értelemben fontosak lennének számunka, mindamellett, hogy ők mind nagy szerepet játszottak a magyar történelemben. Ennek magyarázata nagyon egyszerű: inkább a csatározásaikkal voltak elfoglalva, mintsem a már addig meghozott egyházi, művelődési törvénykezések véghezviteléhez szükséges céltudatos felügyelettel. Így a rendeletek nem tudtak rögtön megvalósulni, ámbár ehhez minden jogi alap adott volt. Ettől függetlenül megérdemlik, hogy István királyt követően, időrendi sorrendben megemlékezzünk személyeikről: Péter (1038-1041), Aba Sámuel (1041-1044), Péter (másodszor is 1044-1046 között), I. András (1046-1060), I. Béla (1060-1063), Salamon (1063-1074), I. Géza (1074-1077). Egy láthatóan több éves invesztitúraharcot követve – harminckilenc év után végül 1077-ben ért véget ez a bizonytalanság, amikor Vazul unokája, (Szent) László király elfoglalta a trónt, és ő lett a következő magyar király. Hatalomra jutása után azonnal hozzáfogott a rendteremtéshez, és igazából az ő vezetésével (1077-1095) kezdtek egyre jobban megszilárdulni a jelzett egyházi intézményi keretek is. Helyreállította az ország belső rendjét, valamint elkezdte a magyar egyház további megszilárdítását is. Az egyházat, ahol tudta, erősítette, az ő uralkodása idejében tudott csak igazán elterjedni a számunkra zenei tekintetben fontos káptalani és a főesperesi szervezet is. Az új király sok templomot, monostort, apátságokat, prépostságokat építtetett, valamint püspökségeket is alapított, és jórészt az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház egyre biztosabb alapokon nyugvó építkező jóléte, és anyagi tekintetben értendő gazdagsága is. Az egyházak iránti nagyvonalú bőkezűsége volt a papság köreiben később tapasztalható népszerűségének egyik fő forrása is. Az új király további egyházpolitikai indíttatású törvényei értelemszerűen az egyházon belül is elindítottak, szigorú előírásokkal megszabott belső szabályozásokat. Ezek különféle belső szertartásbeli részletekre, ügyintézkedésekre, és a zenei nevelésre is érvényesek voltak. A Biharról áttelepített római katolikus püspökség és székeskáptalan birtokaként fejlődő középkori Várad idővel jelentős korabeli várossá, és egy időben fontos zeneoktatási központtá is vált XI-XII. században. Emiatt az egyházi szertartásokon tapasztalható folyamatos zenei jelenlét, és ennek fontossága is fokozatosan prosperált.

A zene, és ennek fontosságának megismertetése az egyház berkein belül jól megtervezett módon és rendszerben ment végbe. Már ezekben az időkben is pontosan lefektetett pedagógiai és metodikai folyamatokról tudunk beszámolni. Az egyházi-, és művelődési élet egyre nagyobb szerepe temérdek jótékony fordulópontot eredményezett, és természetesen sokszínűbbé vált az itt alapított prépostságok, szerzetesrendek, püspökségek, illetve az egyházi neveldék megjelenésével. Várad hamar központi szerepekhez jut már ezekben az időkben is, de központi szerepvállalásaival arányosan folytonos veszélyeknek is ki volt téve.

A továbbiakban azt fogjuk megtudni, hogy a hitélet mindennapi gyakorlatára, valamint az egyházi szertartásokon miket használtak zenei tekintetben, miként hatottak a régióra az egyházon belüli oktatási formák.

 

Thurzó Zoltán