Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében – A zenét oktató papok letelepedése Váradon

Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész
Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész
A zeneoktatási, és az egyházon belüli szertartási szokások, de tevékenységeinek alapvonásai is (zeneileg és liturgiailag) hasonlítottak az európai viszonylatban használtakhoz.

 

A zenetanulás/oktatás viszont színvonal és elvárások tekintetében feltételezett egy átlagtól eltérő rátermettséget is ennek művelőjétől. Ezért az akkori szokások szerint a fiatal papok zenei tudásuk bővítése érdekében egyik egyetemről a másikra vándoroltak Európában. Ezután természetesen a reményeik is nagyobbak voltak arra, hogy sikeresebben találnak maguknak színvonalas munkahelyet. Igazából az egyházi zenei neveldékbe vagy újonnan érkeztek, vagy kis idő elteltével visszatértek oda az oktató papok. Ugyanígy történt ez Váradon is: vagy az egyik európai viszonylatokban is neves énekes iskolában (Schola Cantorum-ban) szerzett zenei ismereteiknek kikristályosodása után érkeztek addig teljesen ismeretlenekként dolgozni a váradi püspökséghez tartozó káptalani iskolához, vagy az ellenkezője révén jutottak vissza Váradra: a már itt oktató cantorok, éneklőkanonok és succesoraik innen küldték tovább tanulni tehetséges növendékeiket az európai neves egyetemekre. Tanulmányaik elvégzése után viszont visszavárták őket Váradra, ahol a tanult új szakismeretekkel még jobban ki tudták bontakoztatni és bővíteni is a már itt alkalmazott zenei jártasságokat. Láthatjuk, hogy a zene tudatos használata, és ennek folyton növekvő minőségibb igénye az egyházi berkeken belül folyamatos átalakulásokon megy keresztül. A végül Váradon letelepedett, zenével foglalkozó papok minden olyan első kézből származó zenei ismerettel rendelkeztek, amelyek hasznosak voltak az új egyházi szertartási szokások, valamint az időközben kialakuló zenei törekvések terén.

Káptalanok és iskoláik

A különböző rendeletek alapján alapított, méreteikben nagyobb kolostorokban lehetőség, és egyben szándék is volt arra, hogy az új szerzetesgenerációk nevelésére iskolák is nyíljanak. Ekkortájt kezdik az egyházi papi testületeket káptalannak is nevezni. Ezek a káptalanok szervezték meg nem csupán a papi „utánpótlást”, hanem a rendszeres oktatást is. Ezen ívet követve érünk el a létrejött székesegyházi (káptalani) iskolák korához, amelyekben az éneklőkanonokok is tevékenykedtek.

Várad egyházi, oktatási, és ezzel párhuzamosan kulturális szerepe a XIII. század végére megkerülhetetlen nem csupán az akkori Magyar Királyság, de Európa-szerte is. A káptalani iskolák voltak akkortájt a zenei tanítás/tanulás fő színterei, megelőzve hatékonyság tekintetében a frissen elkezdett állami oktatást is. Ebben fontos szerepet játszottak az érseki és püspöki székhelyeken működő egyházi intézmények, székeskáptalanok és az egyéb nagy egyházak, a templomok papságát összefogó társaskáptalanok révén.

A feljegyzések alapján az akkori Magyar Királyság területén összesen 14 székeskáptalant ismerünk: váradi, zágrábi, gyulafehérvári, szerémi, esztergomi, egri, győri, pécsi, váci, veszprémi, nyitrai, kalocsai, bácsi, valamint csanádi. Ezekhez csatlakozik további 28 társaskáptalan is. A székesegyházakhoz és a fenti nagy egyházakhoz (templomokhoz) komoly infrastruktúra, könyvtár és iskola is tartozott. Tulajdonosa az adott egyház védőszentje, a használója, működtetője pedig a káptalan volt. Ez a katolikus egyházigazgatás úgymond egyik fontos intézménye lett, mely egy püspökséghez vagy egyházmegyéhez tartozott. Ennek tagjai a kanonokok, és ezeknek vezetője a prépost volt. Ezek megtelepedésével, és mindegyiknek különállóan ismert egyéni fejlődésével egy olyan központtá vált Várad, amely több évszázadon keresztül távoli vidékeken is ismert volt.

Káptalani formák

A katolikus egyházon belül kétfajta káptalant kell külön nyomon kövessünk: a székeskáptalant és a társaskáptalant. Belügyeit mindkét káptalani forma önállóan intézte. A székes- és társaskáptalanok aszerint voltak minősítve, hogy székes-, vagy egyéb egyház mellett működnek. Az érseki egyházhoz tartozó káptalant pedig székes főkáptalannak hívták. A váradi latin szertartású káptalant társaskáptalannak nevezték. Hasonló megnevezés illette a pozsonyi, a vasvári, a soproni, a nagyszombati, a fiumei és a csázmai káptalanokat is. A székeskáptalan a püspök tanácsadó testülete is volt, ellentétben a társaskáptalannal.

A katolikus püspökök kizárólagos joga révén a káptalanok viszont nem vesznek részt a püspöki megye kormányzásában. A káptalan jogai csekélyebbek akkor, amikor van püspök (sede plena), és nagyobbak olyankor, amikor a püspöki szék megürül (sede vacante), vagy a püspök akadályozva van (sede impedita).

Thurzó Zoltán