Nagyvárad turisztikai marketing stratégiája

Nagyvárad turisztikai marketing stratégiája
Nagyvárad – Pénteken Építészet és legenda címmel sajtótájékoztatót tartottak a városháza kistermében. Az elöljárók és a szakemberek Nagyvárad történelmi központjának turisztikai marketing stratégiáját ismertették.

Bevezetőjében Biró Rozália alpolgármester arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy az UNESCO 1984-ben hozott döntése értelmében minden év április 18-án a Műemlékek Nemzetközi Napját ünnepli a világ. A nagyváradi polgármesteri hivatal munkatársai ez alkalomból egy olyan projektet ismertettek, melyet vissza nem téritendő támogatásokból finanszíroztak, s melynek keretében a Műemlékvédelmi Alapítvány segítségével egy, a megyeszékhely történelmi központját ábrázoló makett is elkészült. Starmüller István igazgató elmondása szerint az 1:500 léptékű szerkezet valósághűen ábrázolja az épületeket, a modellt pedig hamarosan újabb városrészekkel fogják kiegészíteni. Mihai Groza polgármester úgy vélte: fontos, hogy védeni és értékelni tudjuk azokat az épületeket, melyeket az őseinktől örököltük, hogy a jövő nemzedékei is megcsodálhassák ezeket. Közölte: a jövő évben egy európai projektet szeretnének tető alá hozni, mely a sétálóutca, illetve a központ műemléképületeit érintené. Reményeik szerint a tervet teljes egészében az EU finanszírozná, esetleg szimbólikus összeggel járulna hozzá a városháza.

Turisztikai marketing

A sajtótájékoztató második felében Laurenţiu Droj és Dumitru Sim, az Ingatlanügyi Igazgatóság menedzsment programokért felelős irodájának munkatársai ismertették Nagyvárad turisztikai marketing stratégiáját. Az elképzelés április 21-től kezdve egy hónapon keresztül a polgármesteri hivatal honlapján is olvasható lesz (www.oradea.ro), sőt, május 6-án a városháza nagytermében várják az intézmények képviselőit és a vállalkozókat, hogy kifejtsék véleményüket a témában. Ugyanezen helyszínen május 13-án a kormányfüggetlen szervezetek és a lakosság számára szerveznek nyílt közmeghallgatást.

Ciucur L. Antonius