Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei 2007

Nagyvárad – A váradi Sapientia Varadiensis Alapítvány, a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) a Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei 2007 rendezvénysorozat keretében kétnapos emlékülést szervez.

November 16-án, pénteken 18 órától megemlékező szentmise lesz a Bazilikában, majd megkoszorúzzák a székesegyház altemplomában levő egyházi síremlékeket. November 17-én, szombaton 10 órától a római katolikus püspöki palota Széchenyi Miklós termében folytatódnak a rendezvények: az ünnepségnyító beszédek és köszöntők után kulturális műsor következik a Szent László Gimnázium diákjainak a közreműködésével, majd előadások hangzanak el.

A tervezett program a következő: Orosz Lőrinc debreceni prépost: Gróf Csáky Imre bíboros tevékenysége és jelentősége; Emődi András könyvtáros: A váradi püspökség és káptalan birtokszerkezetének állandósulása a Csákyak korában; Mons. Fodor József általános helynök, pápai prélátus: Bjelik Imre püspök, apostoli kormányzó élete és munkássága, Fiedler István szatmár- nagyváradi megyés püspök élete és tevékenysége; dr. Fleisz János történész-elnök, az MTA köztestületének tagja: A 20. század Nagyvárad egyháztörténetében. A szervezők szeretettel várnak mindenkit.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter