Nagyvárad krónikája: mérföldkő a történetírásban

Méltatásában a Krónikát Potápi Árpád János államtitkár mérföldkőnek nevezte a magyar helytörténetírásban
Méltatásában a Krónikát Potápi Árpád János államtitkár mérföldkőnek nevezte a magyar helytörténetírásban
Múlt héten csütörtök mutatták be a Kormányos László történelemtanár által írt Nagyvárad krónikája című, valóságosan és átvitt értelemben is súlyos kötetét. Egyedi a mű nem csupán kivételes méreteinél fogva, de az időt is tekintve is, amennyi alatt elkészült.


Emberemlékezet óta nem gyűlt össze annyi magyar ember a váradi polgármesteri hivatal dísztermében, mint az ezen beszámoló tárgyát képező eseményen, ráadásul éppen egy könyvbemutató apropóján. Az idei Festum Varadinum utórendezvényeként meghirdetett, a Várad folyóirat, a Holnap Kulturális Egyesület és a Varadinum Kulturális Alapítvány által szervezett összejövetelen több tucatnyi résztvevőnek nem jutott hely, és hosszú sor kígyózott azon asztal közelében, ahol a kiadványt árusították. És ennek meg is volt az észszerű magyarázata: a Nagyvárad Krónikája ugyanis valóságosan és átvitt értelemben is súlyos kötet. Egyedi nem csupán kivételes méreteinél fogva, de az időt is tekintve is, amennyi alatt összeállt. Több mint egy évtizede kezdett hozzá dr. Kormányos László történelem tanár a megírásához, illetve a szerkesztési és tördelési munkálatok is jó három esztendőt vettek igénybe, míg végre a Krónika elhagyhatta a debreceni Alföldi nyomdát.

Ahogyan a történész végzettségű Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is fogalmazott: egyszerre fontos egyéni teljesítmény, továbbá klasszikus csapatmunka eredménye e könyv. A szerző a hasonló művektől eltérően (mint például A Magyarok Krónikája), egyedül látott neki a rengeteg forrásanyag (írások, gyűjtemények, statisztikák, levéltárak, sajtóanyagok) egybegyűjtésének és feldolgozásának, hogy aztán a szövegen és a több tucat intézménytől beszerzett hatalmas képanyagon (2017 darab) immár egy népesebb szerkesztői és kiadói gárda (Németh László – borítóterv, műszaki szerkesztés; Darabont Éva, Havlin Levente, Dénes Andrea, Benkő Zoltán – tördelés; Fodor Judit – szöveggondozás; Kemenes Henriette, Laza Pozman Erika – kiadói munkatársak), valamint szaklektorok (Emődi András levéltáros, helytörténész; Csukovits Enikő történész, egyetemi tanár; Fazakas Gábor helytörténész; Péter I. Zoltán helytörténész; Szilágyi Aladár közíró, helytörténész; Zsoldos Attila történész, akadémikus) serege dolgozzon a végső forma elnyeréséig.

Történelmi pillanatok

A Szabó Ödön, Szűcs László (főszerkesztő, Várad), Kormányos László és Németh László közt zajlott beszélgetésen az is elhangzott: bár a középpontban Várad története áll a kezdetektől a jelenkorig, számos történelmi pillanatban jelenik meg benne a teljes Kárpát-medence, a hadtörténeti vonatkozások éppúgy, mint az egyes régiókat is összekötő gazdasági, kereskedelmi folyamatok. Hangsúlyosan természetesen a történelmi Bihar vármegye, így a Várad körüli kolostorok élete, csatahelyszínek, továbbá a megyéhez tartozó egykor jelentősebb települések, Debrecen, Szentjobb vagy az igen érdekes históriájú Belényes. Az események, folyamatok mellett az egyes korszakok fontos szereplőinek portréit is felvillantja a szerző, államférfiak, püspökök, katonák, polgárok, művészek, Várad hősei, építői, megörökítői is szerves részei a Krónikának, alakítói, ismert vagy névtelen hősei a város történetének. Nem túlzás azt állítani, hogy Kormányos László az elérhető források mértékében a teljességre törekedett, nyomon követve Várad, majd Nagyvárad évszázadainak politikai, társadalmi, egyházi, kulturális, életmódbeli vonatkozásait, mindezeket országos és európai kontextusokba helyezve. Mindezt úgy, hogy a szakmaiság elvárásait mindvégig szem előtt tartva a széles olvasóközönség számára is izgalmas, élvezetes olvasmányt kínál, az egyes korszakokhoz, kiemelt témákhoz kapcsolódó terjedelmesebb tanulmányok mellett a könyv kronologikus sorrendben, rövid, illusztrált szócikkekben rajzolja meg a városa történetét. Tényszerűen, ugyanakkor az eltérő narratívákat is bemutatva.

Ma dedikál a szerző

A kötet megjelenését támogatta a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány, a Pásztor Sándor vezette Bihar Megyei Tanács és a Partium Alapítvány. Méltatásában a Krónikát Potápi Árpád János államtitkár mérföldkőnek nevezte a magyar helytörténetírásban, hiszen Budapest kivételével hasonló mű nem született eddig magyar nyelvterületen az egész Kárpát-medencében. Utat mutat tehát, és arra kell késztessen másokat is, hogy bemutassák saját településük, az ott élő együtt élő nemzetiségek történelmét, hagyományait, kultúráját- vélekedett a politikus, hozzátéve: a kiadványnak köszönhetően kiderül, hogy milyen fontos szerepet játszott, és tölt be ma is Várad. „A magyar kormány támogatott minden olyan kezdeményezést, mely a magyar örökségről, az identitásunk erősítéséről szól” – nyomatékosította.

A Nagyvárad Krónikája megvásárolható az Illyés könyvesboltban, a Garasos híd melletti Libris Anticaban, illetve ma a Várad szerkesztőségében (Patrioților utca 2. szám), ahol a szerző 16-18 óra között dedikálja is a kötetet.

Ciucur Losonczi Antonius