Nagyvárad kövei nyomában

Nagyvárad kövei nyomában
Ötvenkét, jelzéssel ellátott régi nagyváradi téglát tekinthettek meg az érdeklődők csütörtökön, a vár konferenciatermében. Egyúttal a váradi téglagyártásról is megtudhattak egyet s mást.

Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket a Nagyvárad kövei című rendezvényen, melynek során Dr. Fleisz János helytörténész tartott előadást Nagyvárad ipartörténetéről, téglagyártásáról, majd Komáromi Ernő nyugalmazott építőmérnök mutatta be pecsétestégla-gyűjteményét.

Elválaszthatatlan

Gratulál a szervezőknek, sok vonatkozásban kell helytállniuk – bocsátotta előre Dr. Fleisz János helytörténész. Mint mondta, Széchényi Miklós püspök 1912-ben elhalasztotta s Szent László körmenetet, mivel ilyenkor nagy melegek szoktak lenni, ezenkívül a mezőgazdasági és a kerti munka is sok – manapság pedig ilyenkor szoktunk szabadságra menni. Megküzdve mindezekkel, egy kiváló sorozatot hoztak létre a szervezők, jegyezte meg a helytörténész.

Nagyvárad fejlődése elválaszthatatlan a tégláktól, s mindez innen, a várból indult ki, ezért is jó, hogy ez a helyszín újból a nagyváradi magyarság fontos színtere lett, fűzte hozzá.

Mesterek

A téglavetés már a XIII – XIV. századból nyomon követhető Váradon, – folytatta – akárcsak a kőfaragás, nyilván más formában, menyiségben, mint manapság. A XVII. században, a barokk, az újjászületés idejében még többet építkeztek, egyre nagyobb szükség volt a téglákra – s mivel létezett Kőfaragók utcája és Téglavetők utcája, ebből arra következtethetünk, hogy a mesterek száma jelentős lehetett. A középkor vége felé, az újkor elején céhekbe tömörültek a mesteremberek, de ebből az időszakból kevés adat maradt fenn. Az ipari termelés csak azután kezdődött, hogy a céheket megszüntették. Az 1880-as évektől beszélhetünk téglagyártásról Váradon, igaz, akkoriban gyárnak minősült minden olyan műhely, mely legalább húsz alkalmazottat dolgoztatott.

Rohamos fejlődés

1890-ben Nagyváradnak öt téglagyára volt, miközben Budapestnek tizenkettő, Pécsnek viszont csak három, úgyhogy ez a szám megfelelő volt. Viszont míg Debrecen évente 2-3 épülettel gazdagodott, Nagyváradon 25-30, s ez téglagyártás nélkül nem valósulhatott volna meg. 1910-től még nagyobb szerepet kap a téglagyártás, sőt, ekkorra már cementgyár is van. A legnagyobb téglagyára Sztarill Ferencnek volt, 146 alkalmazottal, de ott volt Kolliner, Rendes Vilmos, Köblös Ferenc téglagyára is.

Nagyon jelentőssé vált a téglagyártás, e nélkül nem épülhettek volna fel a a Fő utca, a belváros palotái. A felzárkózás időszaka volt ez, igaz, Budapesttel nem vetekedhetett Nagyvárad, de Pozsonnyal és Zágrábbal igen,  Temesvárt és Debrecent pedig lekörözte. Keveset beszélnek azonban arról, hogy az ipari fejlődéssel egyidejűleg társadalmi, szociális, lakhatási problémákkal küzdtek a lakosok, naponta sztrájkok voltak. Nem volt szállás, akkoriban volt gyakori az ágyra járás, egy ágyban nemegyszer nyolcóránként váltották egymást az emberek.

Utóvirágzás

Az 1919-es hatalmi változásokat követően, amikor Nagyvárad román uralom alá került, határszélre, elszakítva Magyarországtól, még volt egy utóvirágzás, azonban a fejlődés lelassult. Minden egyes gyárat újra kellett jegyeztetni, ezek utóbb újakként kerültek nyilvántartásba, mintha román létesítmények lennének. A lakások száma nem növekedett, csak a külvárosban, s egyre nagyobb méreteket öltött a telepesedés: mivel a belváros el volt foglalva, az emberek a város környékén telepedtek le, tanyasi körülmények között éltek. A város elszegényedett, nem volt pénz építőanyagra. A negyvenes években hadigazdálkodás volt, nem lehetett fejleszteni, a kommunizmus első éveiben pedig fejlesztettek ugyan az iparosítás nevében, utóbb viszont új építkezési módszerek jelentek meg, a gyárakat összevonták, lassan eltünedeztek.

Gyűjtés

A téglák mindazonáltal Nagyvárad szimbólumai maradtak, mintegy harmincezer jelzéssel ellátott téglát tartanak számon. Sok olyan gyűjtőre lenne szükség, mint amilyen Komáromi Ernő, jegyezte meg  helytörténész.

Később maga a 68 éves nyugalmazott építőmérnök szólt arról, hogy hogyan kezdte el gyűjteni ezeket a téglákat. Nagyváradon például évekkel ezelőtt csatorna felújítás zajlott, ennek köszönhetően találta meg az első néhány kallódó téglát. „Nem egy diadalmenet, sokszor árkokban, építkezéseknél találok téglákat, olykor meg kell alázkodni a kétes egzisztenciájú építőmunkások előtt” – mondta el.

Mindenféle felkészültség nélkül gyűjtött, tevékenysége során két támpontja volt – Makai Zoltán elektromérnök és Emődi János régész-helytörténész  tanulmányai – hangzott el. A későbbiek során a két tanulmány szerzője is felszólalt.

Támpontok

Emődi János elmondta, hogy még a jeltelen téglákkal is érdemes foglalkozni, a várfal például más-más méretű és eltérő korokból származó téglákból épült, XVI. és XIX. századi téglák egyaránt fellelhetők itt.

Makai Zoltán arról szólt: annak idején, Téglagyárak című tanulmányának megírása előtt felkereste az egykori Rimanóczy téglagyárat, de a Kolozsvári úti telep jelenlegi tulajdonosa már semmit nem tudott a régmúlt időkről – viszont Wallner Andráshoz irányította, aki több évtizeden keresztül a téglaiparban dolgozott, s rendkívül sok képpel és információval segítette.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter