Nagyvárad köztiszteletnek örvendő szépkorúait köszöntötték

Nagyvárad köztiszteletnek örvendő szépkorúait köszöntötték
Nagyvárad – Csütörtök délután a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében Nagyvárad köztiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendő tíz idős személyét köszöntötték az Ady Endre Líceum dísztermében.

Az Ady Endre Líceum dísztermében lezajlott Szépkorúak köszöntése című rendezvény kezdésére várva tanulságos élmény volt megtapasztalni, ahogyan az őszhajú személyekre jellemző megfontolt beszélgetések foszlányai vidám gyermekhangokkal keveredtek anélkül, hogy zavarólag hatottak volna egymásra. Az egybegyűlteket Jakab Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének az elnöke köszöntötte, arra kérve mindenkit, hogy egyperces néma felállással emlékezzen az elmúlt hét folyamán elhunyt Szabó Máriára, az egyesület egyik régi tagjára. Pásztai Ottó alelnök úgy vélte: bensőséges és szívet melengető volt az a tavaly indult kezdeményezés, hogy köszöntsék mindazon személyeket, akik sokat tettek a városért.

A hagyományőrzés jegyében az idén tíz személy részesül elismerésben, annak a tiszteletnek és megbecsülésnek a jeléül, amelyet a nagyváradi polgárok éreznek irántuk. Az üdvözlőbeszédeket követően a Szent László Római Katolikus Gimnázium kisdiákjai zenés-verses összeállítás bemutatásával jutatták kifejezésre a nagyszüleik iránt érzett szeretetüket. Az érintettek igazán büszkék lehettek az unokáikra, a gyermekek ugyanis színvonalas és emlékezetes műsorral lepték meg őket. Biró Rozália alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a mindennapi rohanásban nem árt, ha néha megállnunk, és örülünk annak, amit elértünk. Vigyáznunk kell mindarra, amit közösen megvalósítottunk, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezek a vívmányok örökérvényűek. “A felelősségünk nagy: a jelenben kell éljünk, a jövőt építve és emlékezve a múltra, de nem visszasírva, mert ami egyszer elmúlt, az sohasem fog visszatérni”, fogalmazott az elöljáró.

Az ünnepeltek

Az ünnepély második felében az emléklapok és ajándékcsomagok átadására került sor. Tárnoky György matematikatanárt Fleisz Judit tanárnő, az Ady Endre Líceum aligazgatója, dr. Madas Imre orvosezredest, radiológust dr. Földes Béla főorvos, Nyerges Gusztáv volt munkaszolgálatost Delorean Gyula helyi önkormányzati képviselő, Antal Béla tanárt Kupán Árpád történész, Marossy Anna muzeológust, környezetvédőt Nagy Aranka tanárnő, dr. Ridi Ferenc ügyvédet Pásztai Ottó, Újvárosi Tibor villamosmérnököt, természetjárót pedig Dukrét Géza, az EKE ’91 Bihar-Nagyvárad tiszteletbeli elnöke köszöntötte. A távollevő Implon Irén újságíró, Mogyoróssy István színművész és Tuduka Oszkár tanár, zenekritikus laudációját Nagy Béla színházi krónikás, Vonház Antal premontrei öregdiák és Wéber Csilla pszihológus olvasta fel. Az ünnepély a nyugdíjas egyesület kórusának a fellépésével és szeretetvendégséggel zárult.

Ciucur L. Antonius 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter