Nagytermi előadások a HolnapUtán Fesztiválon

Március 23-án, pénteken 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében lehet megtekinteni a Chioggiai csetepaté című előadást
Március 23-án, pénteken 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében lehet megtekinteni a Chioggiai csetepaté című előadást
2018. március 20–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált: a hat nap alatt 12 erdélyi és magyarországi társulat 14 produkcióját láthatja a közönség, de lesznek szakmai beszélgetések, workshopok, koncertek is.

A fesztivál előadásprogramjában hét nagytermi előadásra kerül sor, amelyek közül hármat a Szigligeti Színház nagytermében, kettőt nagyszínpadra épített stúdió formátumban, kettőt pedig az Árkádia Színház termében láthatnak az érdeklődők. Az eseménysorozatot a Nagyvárad Táncegyüttes által nemrég bemutatott Senki madara című táncelőadás indítja március 20-án, 17 órától, amelyet Tóth Tünde alkalmazott nagyszínpadra Szabó T. Anna egzotikus kisregénye alapján.

A mozgásszínházi előadások sorát március 21-én 17 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Bruno Schulz novellafeldolgozása, az Augusztus követi, amelyet Balázs Zoltán, a budapesti Maladype Színház művészeti vezetője rendezett. A fesztivál második napján, 21 órától a Duna Táncműhely is bemutatkozik a Györfi Csaba által rendezett Otthon című mozgásszínházi produkcióval. A két előadás a Szigligeti Színház nagyszínpadára épített stúdiótérben lesz látható.

Az Árkádia Színház ad otthont a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház március 22-én, 19 órától bemutatandó Tavasz ébredése című előadásának: „Feldolgozásunkban a struktúra őrzése, a színházi szabályrendszerek állandó tiszteletben tartása helyett mindig az aktuális problémára, és a nem-színházi, legösztönösebb megnyilvánulási formákra tevődik a hangsúly, éppen azzal az eklektikus rapszódiával, ahogyan Wedekind is megalkotta művét” – áll az előadás ismertetőjében.

Hatalom, pénz, színlelés

Ugyancsak az Árkádia Színház terében kap helyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak Ahogy tetszik című előadása, amelyet Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila alkalmazott színpadra.

Március 23-án, 17 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadi stúdiójában vendégszerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház Leonce és Léna című előadása: „Leonce melankóliára hajlamos herceg, és mint ilyen, az egész birodalom legnagyobb semmittevője. Apja szerint ideje volna megházasodnia, és levennie a válláról az uralkodással járó nyomasztó terhet. Leonce azonban újdonsült jó barátjával, Valerióval elszökik a neki szánt sors elől. Pont ugyanígy szökik menyasszonyi ruhájában Léna is, így természetesen félúton találkoznak, és ismeretlenül egymásba szeretnek. A szabad akaratról fantáziálnak, ám akaratlanul is saját sorsukba lépnek. Kénytelenek beletörődni, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell”.

A fesztivál negyedik napján a Szigligeti Színház nagytermében lép színpadra a Tamási Áron Színház. A sepsiszentgyörgyi társulat Carlo Goldoni komédiájával, a Chioggiai csetepatéval érkezik Nagyváradra. A kis halászfalu szenvedélyes lakóinak történetét Sardar Tagirovsky ültette át a hetvenes évek olasz slágereinek világába.

A fesztivál zárónapján, március 25-én, 19 órától a budapesti Katona József Színház Nóra – karácsony Helmeréknél című előadását láthatja a közönség. Magyarország egyik legelismertebb társulatának többszörösen díjazott Ibsen-feldolgozása nők és férfiak, felnőttek és gyerekek, hatalom, pénz, színlelés bonyolult viszonyrendszerét állítja középpontba. Az előadásban olyan színházi kiválóságok lépnek színpadra, mint Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Pelsőczy Réka és Kocsis Gergely.

A fesztivál támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Bihar Megyei Tanács.

Jegyek és bérletek

A VI. HolnapUtán Fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.

A szervezők ugyanakkor két típusú, kedvezményes árú szabadbérletet kínálnak az érdeklődőknek: HolnapUtán-bérlet – érvényes három tetszőlegesen választott nagytermi előadásra, ára 60 RON. Választható előadások: Augusztus, Otthon, A tavasz ébredése, Chioggiai csetepaté, Leonce és Lena, Ahogy tetszik (SZFE), Nóra – karácsony Helmeréknél.

HolnapUtán stúdióbérlet: érvényes három tetszőlegesen választott stúdiótermi előadásra, ára 40 RON. Választható előadások: Kapufa és öngól, Liget, Bánk bán misszió, Ahogy tetszik (BBTE), Rómeó és Júlia (BBTE).

Program és jegyárak

Március 20., kedd, 17:00, Szigligeti Színház, Nagyterem: SENKI MADARA. R.: Tóth Tünde. Szigligeti Színház, Nagyvárad.

Március 20., kedd, 20:00, Szigligeti Stúdió: KAPUFA ÉS ÖNGÓL. R.: Tasnádi-Sáhy Péter. Szigligeti Színház, Nagyvárad. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON. Román nyelven feliratozva.

Március 21., szerda, 17:00, Nagyszínpadi stúdió: AUGUSZTUS | AUGUST. Nonverbális előadás. R.: Balázs Zoltán. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 21., szerda, 19:00, Szigligeti Stúdió: LIGET. R.: Botos Bálint. Váróterem Projekt, Kolozsvár. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 21., szerda, 21:00, Nagyszínpadi stúdió: OTTHON. Mozgásszínházi előadás. R.: Györfi Csaba. Duna Táncműhely. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 22., csütörtök, 12:00 (szervezett előadás): BÁNK BÁN? JELEN! Osztálytermi előadás. R.: Visky Andrej. Váróterem Projekt, Kolozsvár.

Március 22., csütörtök, 17:00, Szigligeti Stúdió: BÁNK BÁN MISSZIÓ. Osztálytermi előadás. R.: Vidnyánszky Attila. Kaposvári Egyetem. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 22., csütörtök, 19:00, Árkádia Színpad: A TAVASZ ÉBREDÉSE. R.: Horváth Anna. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 20 RON. Teljes jegyár: 25 RON. Román nyelvű fordítással.

Március 23., péntek, 17:00, Szakszervezetek Művelődési Háza (színpadi stúdió): LEONCE ÉS LÉNA. R.: Kovács D. Dániel. Vörösmarty Színház, Székesfehérvár. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 20 RON. Teljes jegyár: 30 RON.

Március 23., péntek, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem: CHIOGGIAI CSETEPATÉ. R.: Sardar Tagirovsky. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy. Páholy, zsöllye: 30 RON. Erkély: 20 RON. Román nyelven feliratozva.

Március 24., szombat, 17:00, Szigligeti Stúdió: AHOGY TETSZIK. R.: Keresztes Attila. BBTE Kolozsvár, Színház és Televízió Kar. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 24., szombat, 19:00, Árkádia Színpad: AHOGY TETSZIK. R.: ifj. Vidnyánszky Attila. Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 25. vasárnap, 15:00, Moszkva Kávéház: HolnapUtán Workshop – bemutató.

Március 25., vasárnap, 17:00, Szigligeti Stúdió: RÓMEÓ ÉS JÚLIA. R.: Keresztes Attila. BBTE Kolozsvár, Színház és Televízió Kar. Kedvezményes jegyár (diákoknak és egyetemistáknak): 15 RON. Teljes jegyár: 20 RON.

Március 25., vasárnap, 19:00, Szigligeti Színház nagyterem: NÓRA – KARÁCSONY HELMERÉKNÉL. R.: Székely Kriszta. Katona József Színház, Budapest. Páholy, zsöllye: 35 RON. Erkély: 25 RON. Angol nyelven feliratozva.

Program az okostelefonon

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy hamarosan okostelefonon is elérhető a fesztivál teljes programja, az Android és iOs-telefonokra egyaránt telepíthető FestivApp applikáció segítségével, amely rengeteg kiegészítő információval szolgál, az esetleges programváltozások esetén pedig, valós időben tájékoztatja a felhasználót.