Nagyszabású felújítás

Nagyszabású felújítás
Felújítását követően a félixfürdői utókezelési kórház az egyik legmodernebb ilyen jellegű egészségügyi intézmény lett Romániában.

 

 

Szombaton délben Ritli László jelenlegi és Cseke Attila korábbi egészségügy-miniszter jelenlétében avatták fel a félixfürdői utókezelési kórház felújított létesítményeit. Az összesen tizenegy milliárd régi lejbe kerülő felújítás során modernizálták a komplexum uszodájának öt medencéjét, amelyből kettőt korábban nem is használtak, ugyanakkor gőzelszívó berendezést is beszereltek oda. Az avatás előtti köszöntőbeszédek során Ritli László kiemelte, hogy a korábbi években nem kapott kellő figyelmet ez a típusú egészségügyi kezelés, a mostani felújítás után viszont a félixfürdői létesítményt a gyógyturizmus rendszerébe is be kívánják kapcsolni.

Cseke Attila szenátor, Ritli László elődje a szaktárca élén kiemelte az utókezelési kórház korábbi igazgatójának, Ritli Csongornak a szerepét a kórházfejlesztés beindításában, és hangsúlyozta azt, hogy a félixfürdői komplexum egy regionális egészségügyi létesítménynek számít, hiszen nem csak Biharból, hanem más megyékből, sőt más országokból is járnak ide kezelésre a páciensek. A kórházmodernizáció másik fontos eleme az ország közkórházaiban mindeddig egyedülinek számító járásszimulátor, melyet a Románia Magyarország Határon árnyúló együttműködési program 2007-2013 keretében szerzett be az intézmény, és amellyel megtanítják járni az ezzel a problémával küzdő pácienseket. A 250 ezer eurós berendezés 85 százalékát az Európai Unió állta.

 

 

Pap István