Nagyszabású beruházások lesznek Réven

Nagyszabású beruházások lesznek Réven
Sokévnyi várakozás után, magyar-román együttműködés révén és európai uniós finanszírozásból valóban megújulhat a révi menedékház, és megépülhet a fazekasok háza. A projektindító konferenciát Réven tartották meg a tegnapi nap folyamán.

A Bihar Megyei Tanács a vezető partnere annak a 2,5 millió euró értékű uniós projektnek, melynek keretében tejesen újjáépítik a révi menedékházat, létrehozzák a fazekasok házát, rendezik az épület környezetét és felújítják a Czárán Gyula-túraútvonalat, amely Rév határától a Sebes-Körös bal partján a menedékházig vezet. A pályázat magyarországi partnere a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapáti, ahol ugyanennek a projektnek köszönhetően a település határában található, Körmöspuszta nevű tanyavilág és a mellette található 160 hektáros tó körül építenek ki turistaútvonalat és egy kilátót. A projektindító konferenciát Réven tartották meg 2018. szeptember 13-án. A projektben a Bihar Megyei Tanács mellett Rév és Körösszegapáti önkormányzata, valamint a Védett Területek Fejlesztésének Bihar Megyei Központja működik együtt.

Kérdésünkre Hasas János, Rév község RMDSZ-es alpolgármestere felelevenítette: a menedékház felújításának története több mint tíz évre nyúlik vissza. 2004 és 2008 között, amikor szintén az RMDSZ vezette a megyei önkormányzatot, sikerült megvásárolni a telket és a menedékházat a tulajdonostól, aki visszaszolgáltatás útján jutott hozzá az ingatlanhoz. Hasas János tudatta, 2008-ban a megyei tanács el is készíttette a felújítási terveket és 400 ezer lejt el is különített erre a célra, de a tervet már nem sikerült megvalósítani, mert a 2008-as helyhatósági választások nyomán megváltozott a megye vezetősége, és senki sem foglalkozott már a révi menedékház felújításának ügyével. Sőt mi több, emlékszik vissza az alpolgármester, aki akkor épp megyei önkormányzati képviselő is volt, az el nem költött 400 ezer lejt év végén a kormány elvette. Azóta egyik tanácselnök sem törődött az üggyel, mígnem újra az RMDSZ került a megyei önkormányzat élére, elkészült az összetett projekt és immár megkezdődhet a 20. század elején épült, egykor csodálatos, ma pedig romosan álló menedékház felújítása. Hasas János ugyanakkor hangsúlyozta a fazekas ház megépítésének fontosságát is: Rév kiemelten fontos a fazekasság szempontjából, és volt idő, amikor nyolcvan-kilencven magyar család is megélt ebből Réven.

A projektindító konferencián megjelenteket Traian Bodea, a Bihar Megyei Tanács alelnöke köszöntötte. Elmondta: örvendetes, hogy egy ilyen projektben együtt tudnak működni a magyarországi Körösszegapáti önkormányzatával. „Szomszédok vagyunk, nagyon sok közös értékünk van, és ezeket a pályázat keretében meg kell mutatni és óvni. Számunka nagyon fontos a révi menedékház és környékének rendbetétele, sok éve tervezzük az épület újjáépítését. Az ingatlan a megyei tanács tulajdonában van, a térség turisztikai központja lesz, aminek vissza akarjuk adni azt a szerepet, ami megilleti” – mondta Traian Bodea.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke a projektindító konferencián azt emelte ki, hogy a pályázat megvalósítása révén nemcsak a környék, hanem a tágabb értelemben vett térség turizmusát is szolgálják, ugyanis a projekt megvalósítási területén, a magyarországi oldalon is számos előnnyel bír ez a projekt. „A Sebes-Körös összeköt minket” – zárta beszédét a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat alelnöke.

Természeti értékek

Cosma Dorel Florin, Rév község polgármestere azt mondta, „a révi természeti értékek, a cseppkőbarlang, a vízesés és a Sebes-Körös szurdokvölgye is újra a hozzá méltó módon felkerülhet a turisztikai térképre”. A vidék sokáig a bihari turizmus egyik központja volt, és napjainkban is sokan látogatnak ide. A Bihar Megyei Tanács és a projektben társult szervezeteknek köszönhetően a vidék újra visszanyerheti régi fényét.

Pintye Edit, Körösszegapáti nagyközség alpolgármestere felelevenítette, 2007-ben léptek testvér-települési kapcsolatba Révvel. Az együttműködésnek köszönhetően eddig is sok gyermek utazott már a Sebes-Körös menti községbe, de azt kellett megtapasztalniuk, hogy mennyire nem ismerik természeti értékeinket. „Azáltal, hogy mi megismerjük, megtanítjuk, megmutatjuk ezeket az értékeket, ők tovább tudják vinni a jövő nemzedékeknek. Azáltal, hogy majd ellátogatnak ebbe a turisztikai központba, hírét viszik majd a vidéknek és bízunk abban, hogy egyre többeket láthatunk majd viszont ezen a helyen” – fogalmazott Pintye Edit.

Körmöspuszta néven egy tanyavilág létezik Körösszegapáti mellett, ez a kincs egy kb 160 hektáros víztározót is magában foglal, magyarázta Pintye Edit. „Az a szándékunk, hogy megmutassuk a világnak, mi is létezik ott a mi környezetünkben. Terveink között szerepel egy tanyasi út kialakítása, ami egy kilátóhoz vezet majd, ez is hozzájárul ahhoz, hogy az állat- és növényvilágot megmutathassuk az érdeklődőknek.”

„Van egy olyan mondás, hogy földünket nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Ennek fényében indulunk neki ennek a projektnek” – zárta beszédét Körösszegapáti alpolgármestere.

Paul Iacobaş, a Védett Területek Fejlesztésének Bihar Megyei Központjának (CAPDD) elnöke hangsúlyozta, ezzel a projekttel megoldódik egy természetvédelmi és történelmi probléma. „Mind a helyi közösség, mind az ide látogatók, mind pedig a természetvédelmi terület adminisztrátorai csak a nyertesei leszünk ennek a projektnek. Én is biztosítok mindenki a mi nyitottságunkról, mindenben rendelkezésre állunk ahhoz, hogy az eltervezett célok megvalósulhassanak” – mondta Paul Iacobaş.

A projektindító konferencián részletesen is ismertették a pályázat költségvetését. A Bihar Megyei Tanács 1,2 millió euróból építheti újjá a menedékházat és hozhatja létre a fazekasok házát.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .