Nagysikerű hangverseny

Nagysikerű hangverseny
Az a Boros Mihály kápráztatta el zongorajátékával a közönséget szerda este, a Nagyváradi Filharmónia termében, aki tavaly, tizenegy évesen megnyerte a Virtuózok tehetségkutató verseny korcsoport díját.

Még soha nem volt ötven perces önálló fellépése, tudtuk meg a kisfiútól, aki első alkalommal járt Váradon, bár átutazóban többször is volt errefelé, édesanyja ugyanis Erdélyben született. Boros Mihály igazi profi módjára adta elő a programban szereplő Scarlatti, Mozart, Chopin, Liszt és Bartók műveket. Az előadás a Nagyváradon első alkalommal megszervezett Kultika Irodalmi Fesztivál keretében zajlott.

Virtuozitással

Derzsi Ákos, a Kultika Irodalmi Fesztivál egyik szervezője nyitotta meg a szerda esti hangversenyt a Nagyváradi Filharmónia termében. Elmondta: tavaly, a Virtuózok tehetségkutató műsor keretében látta először játszani Boros Misit, nagy hatással volt rá a tehetséges kisfiú. Amikor felvette a kapcsolatot édesanyjával egy nagyváradi fellépés megszervezése okán, nem tudta, kap-e választ majd egyáltalán. Nagy örömére azonban a kisfiú édesanyja válaszolt és nem zárkózott el. Sőt, tette hozzá Derzsi Ákos, a közönség derültségére, kiderült, ismerik is egymást, igaz, akkor mindketten közép- vagy nagycsoportos óvodások voltak.
Az elkövetkezendő ötven percben Boros Mihály meglepő magabiztossággal, koncentrálva, de olykor játékosan, igazi virtuóz módjára adta elő a programban szereplő műveket. Elhangzott többek között Scarlatti C-dúr szonátája, öt Chopin mű, közöttük az e-moll keringő, a gisz-moll polonéz, a Tarantella, Liszt Ferenc Magyar dallam című szerzeménye, valamint Bartók Béla Báli szigetén című műve. Az ifjú zongoraművész minden egyes mű előadását követően mosolyogva hajolt meg a közönség előtt – a tehetséges játék mellett ez a közvetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy a produkció felejthetetlen legyen. A szünetben sikerült pár szót váltanunk vele. Elmondta: mint minden fellépéskor, most is igyekszik a maximumot nyújtani és mindannyiszor örül a tapsnak. Azt is megtudtuk, hogy nagyon tetszik neki Várad.
Az előadás végén a közönség felállva tapsolta meg Boros Mihályt, akit egy csokor virággal ajándékoztak meg a szervezők. Az esemény médiatámogatója a Bihari Napló és az erdon.ro hírportál volt.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter