Nagyrészt egy véleményen volt a testület

Nagyrészt egy véleményen volt a testület
Elkezdődnek a tárgyalások a csegődi kastély megvásárlása érdekében – egyebek mellett erről is szavaztak a Megyei Tanács keddi ülésén. Legnagyobbrészt egyetértésben zajlott az ülés.

Miután a költségvetés kiegészítéssel kapcsolatos tervezetet kivették a napirendi pontok közül, mivel Cornel Popa megyei tanácselnök szavaival élve „az idén későn jön a Mikulás”, úgyhogy valószínűleg soron kívüli ülésen szavaznak majd erről, a tanácsosok egyöntetűen megszavazták az egyik tanácsosi hely megüresedését, Butişcă Valentina PSD-párti tanácsos lemondása nyomán. Később jóváhagyták a Francia Kivándorlási és Integrációs Hivatal, a Bihar megyei Prefektúra, valamint a Bihar Megyei Tanács közötti együttműködési egyezményt, mely a Franciaországból hazatérő roma családok társadalmi beilleszkedését hivatott segíteni.

Támogatás

Az érintett családok számára kifizetik a repülőjegyet és a Románián belüli hazautazást, a csomagok szállítási díját, segítséget nyújtanak nekik az utazáshoz szükséges iratok megszerzésében, pénzügyi támogatást attól függően, hogy mennyi időt töltöttek Franciaországban. Ezenkívül pénzügyi segítséget és szakmai támogatást kaphatnak egy vállalkozás elkezdéséhez. A beilleszkedési támogatás mértéke a család gazdasági helyzetének részletes elemzésétől függően dől el, áll az immár megszavazott határozatban.
Mivel dr. Lőrincz Lóránd visszalépett, szükségessé vált kijelölni a Megyei Tanács új képviselőjét a diófási pszichiátriai kórház vezetőtanácsába. Az RMDSZ-frakció Nyeste Andrást javasolta, a diófási RMDSZ elnökét, aki egy turisztikai cég ügyvezetője. A titkos szavazás során 26 „igen”, három ellenszavazat mellett dőlt el, hogy mostantól ő képviseli a tanácsot az egészségügyi intézet vezetőtanácsában. Egyúttal, szintén titkos szavazás nyomán eldőlt, hogy Ionel Avrigeanu, a Megyei Tanács alelnöke képviselje a Megyei Tanácsot az Aparegio közösségek közötti egyesület közgyűlésén, s egyúttal felhatalmazást kapjon arra, hogy a különböző, vízszolgáltatással és csatornahálózattal kapcsolatos díjak időszerűsítéséről szavazzon. Rá huszonheten szavaztak igennel, ketten pedig nemmel, szintén titkos szavazással.

Tárgyalni fognak

Egyhangúlag szavazták meg a tanácsosok azt a tervezetet, mely a csegődi kastély megvásárlására irányuló tárgyalások elkezdésével kapcsolatos. Mint megtudtuk, a Tisza család képviselői elvileg egyetértenek azzal, hogy eladják a rehabilitációs központnak otthont adó ingatlant, viszont az árról még nem született megegyezés. E mellett információink szerint a jelenlegi tulajdonosok feltételei között az is szerepel, hogy a Megyei Tanács ne váljon meg a helybéli alkalmazottaktól. Jelenleg hatvan, súlyosan fogyatékos személyt gondoznak Csegődön. Amint a hivatalos indoklásban szerepel, a Bihar megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) többször is kihangsúlyozta, hogy nincs lehetőségük más területtel helyettesíteni a csegődi kastélyt; az amúgy agresszív gondozottak számára ugyanis a helyszín rendkívül megnyugtató, állatokat nevelnek, növényeket termesztenek, jó kapcsolatban vannak az erdőgyarakiakkal, s beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha egy túl városias helyszínre költöztetnék őket. Egyúttal jelenleg ötven család megélhetése függ az otthon működésétől, a környéken alig van más munkalehetőség. A tegnapi ülésen a tanácsosok megszavazták, hogy Lakatos János RMDSZ-es, Costa Traian PSD-párti és Ioan Sala liberális párti tanácsos képviselje a testületet a tárgyalóbizottságban. A továbbiakban a megyei tanács belső apparátusából is kineveznek majd két személyt, továbbá a DGASPC két képviselője is tagja lesz a bizottságnak.

Felértékelés

A testület által június folyamán elfogadott felértékelés alapján, melyet a Vaslui megyei Certeval Kft. végzett, a csegődi kastély értéke 421.300 euró, azaz 1.878.492 lej, a terület pedig 44.243 euró, ez egy négyzetméterenkénti 1,38 eurós árat jelent. Ez amúgy a második felértékelés, tavaly novemberben ugyanis a brassói Fidox Kft.-t bízta meg a tanács ugyanezzel, de az általuk készített dokumentumot nem fogadta el. Az első dokumentum szerint a főépület értéke 450 ezer euró, a lerakaté további 43 ezer 300 euró, területé pedig négyzetméterenként 6,4 euró volt.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter