Nagy tragédia kis térben

Nagy tragédia kis térben
A debreceni Csokonai Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkcióban mutatta be pénteken este Nagyváradon Madách Imre Az ember tragédiája című klasszikus drámáját.

 

A magyar és a világirodalom egyik legkiemelkedőbb drámai költeményét, Madách Az ember tragédiáját láthatta ismét a nagyváradi közönség, ezúttal a debreceni Csokonai Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház jóvoltából. Hogy nem mindennapi előadás érkezett Váradra, arra garancia volt már a rendező Vidnyánszky Attila személye is, aki ma Magyarország egyik vezető rendezője, ugyanakkor június 1-jei hatállyal a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója is. De a mégoly újító és profi rendezés sem sokat érne, mint a Vidnyánszkyé, ha nem olyan klasszis színészekkel dolgozna, mint az Ádámot alakító Trill Zsolt, vagy pedig az alkatából, színpadi megjelenéséből fakadóan is ideális Lucifernek számító Pálffy Tibor, aki egyébként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja, vagy az Évát domborító Vass Magdolna. Velük, és az előadás többi szereplőivel már könnyebben volt megvalósítható az, amit maga a rendező eképp fogalmazott meg: „„A jelen világállapotban a földi lét valóban válságba került. A Tragédia hőseinek, az Úrnak, Lucifernek, Ádámnak és Évának is ebben a teljesen új viszonylatrendszerben kell megszólalniuk és cselekedniük. Valóságos kiűzetésünk, Paradicsomon-kívüliségünk drámáját kell hitelesen megélnünk a színészekkel együtt. A történelmi színek realizmusával szemben azok álomszerű kezelésére helyezem a hangsúlyt.”

Nehézségek

A rendezői koncepció megvalósítását, valamint a koncentrált, mondhatni kifogástalan színészi alakítást csak egyvalami hátráltatta a művészi hatást már-már veszélyeztető módon, mégpedig maga a színpad, mely rendkívül kicsinek bizonyult egy ekkora volumenű előadás számára. A tömegjeleneteknél, és a különböző történelmi korokat jelző, nagy díszletelemek körbehordozásakor nagyon gyakran az volt a benyomásom, hogy a színészek egy gyufásdobozban mozognak. Az amúgy sem nagy teret ráadásul szűkítette is a színpad két részén felállított fém állványzat. És ha ez még nem lett volna elég, a péntek esti premieren az első felvonás egyiptomi színében egy meglehetősen nagy kellék, jelesül egy talicska alatt beszakadt a színpadon az a kis négyzet alakú csapóajtó, melynek a második felvonásban a londoni szín végén volt csak szerepe, és értelemszerűen csak akkor kellett volna kinyílnia. Így azonban az első felvonás második felét a színpadon tátongó lyuk körül kellett végigjátsszák a színészek, ami rendkívül próbára tehette őket, hiszen különösen a mozgalmas tömegjeleneteknél, amikor fel-alá kellett szaladgálniuk a színpadon, erősen oda kellett figyelniük arra, hogy hová lépnek, nehogy bárki is megsérüljön. A színészek kimagasló profizmusáról, helyzetfelismeréséről árulkodott az, hogy úgy játszották végig az első felvonás további részét, mintha mi sem történt volna, sőt, a Lucifert alakító Pálffy Tibor egy adott pillanatban bebújt a lyukba, így próbálva a véletlen malőrt a darab integráns részévé tenni.

Közdelem és életigenlés

A tér adottságai, vagy annak hiányosságai ellenére a madáchi fantáziavilághoz méltó produkció született a vendégművészek előadásában: nagyon szép színpadképek, hatásos jelenetek zuhataga árasztotta el a nézőket a drámai szöveg gondolatgazdagsága mellett. Az előadás origóját a színpad közepén felpúpozott föld és a felette imbolygó nagy, kerek formájú csillár képezte. E földtől és e fényforrás alól kiindulva, ezek akörül forogva pörögnek az események, az emberiség sorsának pergőtűzszerű felvillanásai. A különböző színeket általában az adott korra jellemző, nagy díszletelemek körbehordozásával érzékeltette a rendező, és a látványos jelmezek is közvetítették az adott kor sajátos hangulatát (a díszlet és jelmeztervező: Olekszandr Bilozub), ugyanakkor az előadás során szinte folyamatosan szólt az adott szín hangulatát érzékeltető zenei aláfestés. A szünettel együtt három órás előadásba sikerült Az ember tragédiájának minden lényeges jelentét és üzenetét belesűríteni. Az előadás alapgondolatáról így vall a rendező: „Fontosnak tartom Madáchnak azt a végső, életigenlő gesztusát, amely Éva álmát, az áldott állapotot, a várakozást, a derűt helyezi az előtérbe, mint emberi megoldást.” Az előadás lezárása éppen erről az életigenlésről szól. A mű utolsó mondatát „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”, ugyanis nem az Úr, hanem Ádám mondja ki, ezzel jelezve azt, hogy ez nem egyfajta kívülről érkező parancs, hanem a küzdelmet, és a létbe vetett bizalmat saját vállalásaként megélő ember gondolata. Nagy hatású előadást láthattuk, kár, hogy a váradi színpad tere nem elég nagy hozzá. Az Ember tragédiája ma (vasárnap) este hét órától ismét megtekinthető a Nagyváradon, de színpadra kerül hétfőn, csütörtökön, pénteken, szombaton és jövő vasárnap is. A kezdési időpont mindegyik alkalommal este hét óra, kivéve a szombati előadást, mely délután öt órakor kezdődik.

Pap István