Nagy támogatás kis szerencsével

Némi szerencsével a váradi önkormányzat négymillió eurót nyert termálvizes fűtési rendszer kiépítésére a sportiskola és a nagyváradi egyetem főépületének övezetében.

A váradi önkormányzat idén tavasszal nyújtott be projektet egy a norvég állam által finanszírozott, hatmillió euró összértékű, az újratermelődő energiaforrások felhasználását ösztönző programhoz. Az önkormányzat a város termálvizes fűtéshálózatának fejlesztésére nyújtott be négymillió euró értékű projektet, amely a második lett az elbírálás során. Ezáltal 2,5 millió eurós támogatást nyert a város a projekt megvalósításához, és vállalta azt, hogy saját forrásból kiegészíti a projektet a még szükséges másfél millió euróval. Októberben azonban az első helyezett projekt kivitelezője visszalépett, így a váradi pályázat az első helyre ugrott, aminek köszönhetően megkapta a megvalósításhoz szükséges teljes összeget, vagyis négymillió eurót. Az erről szóló szerződést szerdán írta alá Bukarestben Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere és a Környezetvédelmi Alap képviselői. A projekt keretében összekötik a Nagyváradi Egyetem főépületének közelében lévő termálvizes hőközpontot a nagyváradi sportiskola területén lévő termálvizes hőközponttal, építenek egy 2900 méter mélységű visszafecskendező kutat, illetve kiépítik a hálózatot az említett hőközpontok, valamint az épülő és már meglévő visszafecskendező kutak között. Ezáltal a város említett övezetében egy vegyes, azaz termálvizes és hagyományos hőenergia szolgáltató rendszer alakul ki. A projekt teljes megvalósításának határideje 2016 áprilisa.

Pap István