Nagy esőzéskor kicsik a csatornák

Nagy esőzéskor kicsik a csatornák
Nagyvárad a hirtelen és heves esőzések nyomán valóságos Velencévé változik, hiszen az esővíz-elvezető csatornák a város több pontján nem tudják megfelelő ütemben elnyelni a vizet. Ennek okairól, és a megoldási lehetőségekről érdeklődtünk.

Több mint egy tucatnyi olyan hely van Nagyváradon, ahol gondot okoz az esővíz-elvezetés. Tripa Renáta, a Nagyváradi Vízművek kommunikációs igazgatója elmondta, hogy ebből a szempontból a legkritikusabb pontja a városnak az Olimpiadei utca, a Dózsa György utca, a Körös áruház előtti rész, az Octavian Goga utcának a panelházak körüli része, a Rulikowsky (Armatei Române) út mintegy száz méteren, a Ceyrat lakónegyed, a Traian Goga utca környéke és a város nyugati részén lévő vasúti felüljáró hidak alatti útszakaszok. Továbbá ilyen jellegű gondok vannak az alacsonyan fekvő területeken, az Adevărului, a Podului és a Moliére utcákon.

Vizes övezetek

Egyébként sajtóbeszámolók szerint a május 5-i és 13-i heves esőzések nyomán több váradi épület pincéje beázott a Szent László téren, a Zöldfa (Alecsandri), a Kapucinus (Traian Moşoiu), a Zárda (Mihai Viteazul), a Vámház (Sucevei), a Kert (Avram Iancu), a Szaniszló (Eminescu) utcán, és a Lotus Center parkolójának egy része is víz alá került. A Rulikowsky út is valóságos folyómederré változott, ráadásul az esővíz elöntötte a Nagyváradi Egyetem ottani épületeinek a pincéjét, tönkretette egy labor felszereléseit, és eláztatta a kampusz hőközpontját, valamint a sportterem padlózatát is. „Az anyagi kár meghaladja a 100 ezer eurót” – nyilatkozta a Bihoreanul hetilapnak Constantin Bungău, a Nagyváradi Egyetem rektora.

Beruházás

Tripa Renáta szerkesztőségünknek kifejtette, hogy az utóbbi évtizedekben Nagyvárad sokat fejlődött, egyre nőtt a beépített terület. Különösen igaz ez a dombvidékre, az ott épült ingatlanokat rákötötték a csatornahálózatra, és mivel a fő esővízgyűjtő csatornák a városon vezetnek keresztül, ezért a dombvidékre rázúduló eső is immár a városon jön át. Ez az oka annak, hogy az Olimpiadei utcán folyton, tehát szokványos mennyiségű csapadék esetén is megáll a víz, mert az az utca egy csatorna gócpont. Jó hír azonban, jelezte Tripa Renáta, hogy az idén minden bizonnyal elkezdődik a gyorsforgalmi út második, Bihorului utca felé haladó szakaszának az építése, ezzel párhuzamosan építik meg az esővíz-elvezető csatornát is, ugyanakkor a Hegyesi Márton (E. Teodoroiu) utcán a Nagyváradi Vízművek fog csatornázási munkálatot végezni. Ez a munkálat várhatóan jövőre fejeződik be. Mint mondta, amint ez a munkálat elkészül, megoldódik az Olimpiadei utcai probléma, ugyanis egy, a várost elkerülő esővíz elvezető csatornát építenek a gyorsforgalmi útnál.

Európai normatíva

A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió nem nyújt anyagi támogatást esővíz-elvezető csatornák építésére, ezeket a munkálatokat minden önkormányzat maga kell elvégezze saját költségvetéséből. Mint Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere korábban a sajtónak jelezte, talán a következő uniós költségvetési ciklusban, tehát 2020 után lehet majd uniós forrásokat lehívni erre a célra is, de addig a Vízművek nem tehet mást, mint hogy az önkormányzat által tervezett munkálatokkal összehangolja saját munkálatait. Ennek kapcsán Tripa Renáta aláhúzta, hogy az önkormányzat végzi el a városban az infrastrukturális beruházásokat, így a csatornázásokat is. Ezekhez a munkálatokhoz a Vízműveknek semmi köze, a vállalat csak működteti és karban tartja az önkormányzat által kiépített, az önkormányzat tulajdonában lévő csatornákat. Tripa Renáta felhívta a figyelmet arra is, hogy a csatornaépítések tervezését nemzetközi normatíva szabályozza, és az esővíz-elvezető csatornák méretét szokványos csapadékmennyiségre tervezik, mert ha a direktíváktól eltérően nagyobb átmérőjű csatornákat építenének, akkor azokban megrekedne és megbüdösödne a víz. Így azonban ha hirtelen, nagyon rövid idő alatt nagyon sok eső esik, akkor az esővíz-elvezető csatornák nem tudják azonnal elnyelni a vizet, ezért meg kell várni, míg eláll az eső, mert azt követően húsz-harminc percen belül elfolyik a víz az elvezető csatornákban. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a legutóbbi esőzések során olyan utcák is víz alá kerültek, ahol ilyesmi eddig nem, vagy csak ritkán volt tapasztalható, mint például a Rulikowsky úton vagy a Horea utcán.

Alacsony terület

A másik fő oka az áradásoknak az, hogy a város bizonyos pontjai nagyon alacsonyan vannak, így ezeken a helyeken összegyűl a víz. A váradi körgyűrű mentén is vannak házak, amelyek az út szintjénél alacsonyabban állnak, ilyen esetekben törvényszerű, hogy befolyik a pincékbe a víz. Ezekben az esetekben sem tud tenni semmit a Vízművek, hanem az ingatlantulajdonosok kell saját költségükön beszereljenek vízelvezető szelepeket, fejtette ki Tripa Renáta.

Idei felújítások

A nagyváradi önkormányzat műszaki igazgatósága ebben az évben több olyan infrastrukturális beruházást fog elvégezni, amelyek során az esővíz-elvezető csatornákat is felújítják, illetve új elvezetőket építenek. Az igazgatóság tájékoztatása szerint már elkezdődtek a munkálatok a Fluturilor, a Ciocârliei, a Liliacului (a 21. szám és a Fluturilor utca közötti szakaszon), a Barcăului (a Lipovei és az Oneştilor utcák által közrezárt szakaszon), a Daliei és a Washington utcákon. Emellett az Atelierelor utca és a Szálka sétány környékén építenek behajtót és parkolóhelyeket, dolgoznak a Nymphaea akvapark melletti területen, ahol szintén épül az esővíz elvezető csatorna. A tervek szerint az idén kezdődik el a Lăcrimioarelor, a Caraiman, a Martin Andersen Nexö, a Coriolan Hora, a Corniţelului (az Ibsen és a Lalelelor utcák közötti szakaszon), a Zöldfa utcák és a Bobâlnei tér modernizálása. A felsoroltak mellett hozzálátnak az Apponyi fasor (Matei Basarab) és a Pece közötti összekötő út felújításához, a gyorsforgalmi út második szakaszának építéséhez, egy új bekötőút építéséhez a Barcăului és a Bărnuţiu utcák között, valamint a Ceyrat lakónegyedben az utak, behajtók, parkolóhelyek kiépítéséhez, mely munkálatok során szintén kiépítik az esővíz-elvezető hálózatot is.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter