Nagy Csongor a sportfavágó bajnok

Nagy Csongor a sportfavágó bajnok
A székelyhídi Nagy Csongor nyerte a sportfavágók országos bajnoki címét, az elmúlt hét végén az Arad melletti Pécskán tartott versenyen.

A 26 éves Nagy Csongor mindössze három évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a sportfavágással bátyja, az országos válogatottat is vezető Nagy Botond irányításával. A tavalyi bajnok, a szintén székelyhídi Dan Petrescu most a negyedik helyet tudta megszerezni, de vigasztalhatja, hogy az ötből – fejszével történő vízszintes-, függőleges- és magas-, illetve keresztvágó fűrészes, továbbá motoros láncfűrészes vágás – két próbában is a legjobbnak bizonyult. A Stihl Timbersports -bajnokság során kialakult a válogatott kerete is, melyet az első 5 helyezett alkot, a csapat a novemberi világbajnokságon Innsbruckban képviseli Romániát: Nagy Csongor, Ioan Nyamcsuk, Nagy Botond, Dan Petrescu, Costel Ples. A névsor egyben a bajnoki rangsor is, a második helyezett kivételével mindannyian a székelyhídi GV Team tagjai. Van utánpótlás Amint annak idején beszámoltunk róla, Nagy Csongor tavaly Olaszországban megnyerte a 25 év alatti sportfavágók versenyét, és tagja lett annak az öt fős ifjúsági nemzetközi csapatnak, mely a világbajnokságon indult az országok csapatainak mezőnyében, tehát mostani bajnoki címe nem meglepetés. Kérdésünkre Nagy Botond, a romániai sportfavágó válogatott edzője pár órával az országos bajnokságról történt hazaérkezésük után elmondta: a világbajnokságig már nem lesz több nagyobb versenyük, ellenben október közepén részt vesz négy székelyhídi versenyzővel egy román-magyar közös versenyen Mátraderecskén, ahol a mezőnyt 16 év alattiak alkotják. Ebből is látszik, hogy a sportfavágás romániai térképén Székelyhíd nem csak pillanatnyilag számít “fővárosnak”, de az utánpótlás is biztosítva van.

Rencz Csaba