Nagy árat fizetünk a szemétért

Nagy árat fizetünk a szemétért

Szatmár megye – Július 17–én
bezárják az összes vidéki
szeméttelepet. Szatmár megyében csak a
szatmárnémeti és a tasnádi
szeméttelep marad meg. A többi
településekről ide és
Nagybányára szállítják a
szemetet.

Szatmár megyében  gondot
okoz, hogy június 17–én be kell
zárni a vidéki
szeméttárolókat, mert azok nem
felelnek meg az EU-s. Csupán a
szatmárnémeti és a tasnádi
működhet. A Szamosdob község
határába tervezett regionális
hulladéktároló a
közbeszerzési eljárás
megóvása miatt csak 2010–re
készül el. Emiatt a
szatmárnémeti és a tasnádi
szeméttelepeknek tárolási, a
vidéki településeknek pedig
szállítási gondjaik lesznek. A
települések önállóan
kell megoldják a háztartási
szemét szállítását,
ennek költsége a lakosságra
hárul. A szállítási
költség mellett egy tonna szemét
tárolásáért 5,86
eurót kell fizetni. 

Gondok vidéken 


A Szatmárnémeti
környékén lévő
községek a Florisallal kötnek
szerződést. Több polgármester
nem ért egyet azzal, hogy miért
engedélyezett a Florisal szeméttelepe,
holott sokkal rosszabb körülményeket
tud biztosítani, mint amilyenek egyes falvakon
vannak.
Sárközújlak egy
EU–s pályázatot nyert egy
korszerű szeméttelep
elkészítésére, hogy a
környék tizenegy
községéből ide
szállítsák a szemetet.
Tizenhetedikén ezt is bezárják, a
tizenegy település háztartási
hulladékát Nagybányára
fogják szállítani. Arról,
hogy az önkormányzatokra és a
lakosságra ez milyen plusz terhet ró,
keddi gyűlésükön egyeztetnek a
régió elöljárói.
Bojan Aurel,
Bogdánd község
polgármestere nem lát megoldást
arra, hogy rövid időn belül
lehetőség adódik a szemét
összegyűjtésére és annak
elszállítására. Eddig a
község valamennyi
településén volt szeméttelep.
Egy háztartásra évente 15 lej volt
a szemétdíj. Ha szerződést
kötnek egy működési
engedéllyel rendelkező
szemételszállító
céggel, havonta 4,5 lej
szemétdíjat kell kiszabni
személyenként. Ezt a többnyire
nyugdíjas emberek nem fogják tudni
fizetni, a szemét ismét az erdőbe
és a legelőkre kerül.
Túrterebesen jelenleg havonta
egy lej szemétdíjat kell fizetni
személyenként — tudtuk meg
Gyákon Viktor
alpolgármestertől. A most végzett
számítások szerint havonta 4,8
lejre kell emelni a szemétdíjat, hogy ki
tudják fizetni a
szemétszállítást egy
szállító cégnek. Ami
szintén felháborító, hogy a
szemétdíjat a polgármesteri
hivatal kell hogy begyűjtse.
Balogh Ferenc, Hadad
község polgármestere azt
szeretné, ha Szilágycsehbe
szállíttathaná a szemetet, mert az
közelebb van, tehát olcsóbb lenne a
lakosságnak. Jelenleg családonként
évi 5 lejt kellett fizetni, még nem tudni
pontosan, hogy Tasnádra vagy
Szilágycsehbe kerül majd a
község által termelt
hulladék, annak függvényében
döntik el a lakosságra eső
szemétdíjat.
Pusztadarócon eddig két
szeméttelep működött, a
községközpontban és
Szamosdarán, eddig
családonként évi 3 lej volt a
szemétdíj, ezután a Florisal fogja
elszállítani, az árat
egyelőre nem emelik – tudtuk meg Gaman Mihai
polgármestertől.