Nadányi-kultuszt teremtenek

Nadányi-kultuszt teremtenek
Nagyvárad- Vasárnap este a május 31. és június 1. között zajlott Holnaposok Irodalmi Fesztivál záróeseményeként Nadányi Zoltán költő, íróra, főlevéltárosra emlékeztek az Ady Endre Emlékmúzeumban.

 

A múlt hétvégén az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Várad folyóirat második alkalommal rendezte meg a Holnaposok Irodalmi Fesztivált. A vasárnap este az Ady Endre Emlékmúzeumban zajlott záróeseményen Szűcs László költő, főszerkesztő köszöntötte a megjelenteket. Kifejtette: a ünnepségsorozat idei utolsó összejövetelén azért emlékeznek Nadányi Zoltán költőre, íróra, slágerszerzőre, mivel a vesszőparipája, hogy méltatlanul keveset foglalkoznak vele, költészetének jelentőségéhez, Nagyváradhoz való kötődéséhez képest. Hangsúlyozta: célja kultuszának a kialakítása, ugyanis meglátásában Adyt, Juhász Gyulát és Babitsot leszámítva, Nadányinak a kötődése erősebb Váradhoz, mint sok Holnaposnak, sőt, talán a költészete is jelentősebb.

Kocsis Csaba berettyóújfalui művész két Nadányi-verset adott el gitárral, melyek közül az egyik átdolgozott formában a Karády Katalin főszereplésével készült Halálos tavasz című filmben is felcsendült (Ez lett a veszted,/ Mind a kettőnk veszte).

Piripócs ciklus

Nadányi Zoltán (1892-1955) életét és pályafutását Bakó Endre debreceni irodalomtörténész, a Hajdú-Bihari Napló nyugalmazott főszerkesztője ismertette. Többek közt elhangzott róla, hogy 14 éves volt, amikor első verse megjelent a Nagyvárad című lapban, 1908-ban pedig Vidor Marci váradi könyvkereskedő adta ki az első kötetét. Kezdetben Petőfi és Arany hatása érzékelhető költészetében, 20 éves kora után alakította ki saját stílusát, miután megismerte a Nyugatosokat, és az esztéticizmus útján haladt. Egyébként a Premontrei Főgimnáziumba járt, illetve magántanuló is volt, 1914-ben végezte el a Királyi Jogakadémiát- ahol Tabéry Géza volt az évfolyamtársa-, de nem szerzett doktorátust ellentétben bátyjával, aki közigazgatási pályára lépett. Sikertelen budapesti próbálkozásokat követően 1927-ben Berettyóújfaluban kapott főlevéltárosi állást. Egy kikeresztelkedett zsidó lányt vett feleségül, amiért a második világháborúban a német megszállás után problémáik adódtak, de végül a család több tagjával ellentétben a felesége megúszta a deportálást. 1945 után az országos levéltárban dolgozott nyugdíjazásáig. 1949-ben a Magyar Írószövetség hírhedt tagrevíziója őt is érintette, kizárták és 3-4 évig nem jelenhetett meg verse. Halála előtt visszakerült a körforgásba, de nem volt hajlandó a kurzus mellett megszólalni.

Költészete két fő irányba bontakozott ki, barátja volt Kosztolányinak, Babitsnak és Zilahynak. Berettyóújfalut nem szerette, nem tudott mit kezdeni az ottani „dzsentritenyészettel”, ezért kigúnyolta őket, és a szatíráiban Piripócsnak nevezte a települést. Lírai munkásságának másik vetülete a szerelem volt, írásai folyamatos kalandokról szólnak, a filozófiai, szociológiai jellegű „merítései” elvesznek ezek özönében. Hiányzott nála a kulturális hivatástudat, ezzel is indokolható, hogy munkásságát nem sorolják az élvonalba. A Bessenyei Györgyről írt A testőr című versének köszönhető, hogy neve sok antológiában megtalálható- magyarázta Bakó Endre irodalomtörténész.

Ciucur Losonczi Antonius