“Muzsikáló tükörben egy büszke nemzet”

“Muzsikáló tükörben egy büszke nemzet”
Ebben az évben Nagyvárad is bekapcsolódott a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című koncertsorozatnak helyet adó városok sorába. A sorozatzáró gálán így a nagyváradi küldöttség is ott lehetett az elmúlt szombaton, a Pesti Vigadóban.

Borus, hűvös időben indultunk útnak szombat délelőtt a Szigligeti Színház parkolójából, és ez az időjárás végigkísért egészen a budapesti Duna-partig, mintha csak ez is igazolni akarta volna a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című koncertsorozat szervezőinek elképzelését: egy “fedél” alá tartozunk. A Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár aligazgatója alkotta nagyváradi küldöttség Szolnokon tartott hosszabb pihenőt, ahol előbbi kettő egy előre megbeszélt tárgyaláson vett részt a helyi művészeti intézmény képviselőivel, egy közös produkció létrehozásáról. Konkrétumokról e sorok születésekor még korai lenne beszélni, de annyit azért elárulhatunk, hogy az illetékesek talán már napokon belül a nyilvánosság elé állnak a sajtón keresztül a részletekkel.

Rajtunk a reflektorfény

Budapest borongós idővel fogadott, amiért azonban a Duna-part megunhatatlan látványa kárpótolt. A Váci utcában már az év végi ünnepek előszele érződött, a kávézók teraszai a hűvös ellenére zsúfoltak voltak, a gőzölgő csupraik fölé hajlók plédekbe takaróztak. Magyar szót talán nem is hallottunk röp-látogatásunk idején a korzón, csak mi egymástól, ráadásul pillanatnyilag mi is “külföldinek” számítottunk. A nemrég felújított Vigadó valóban szemet gyönyörködtetően sikerült, az impozáns falak között, már az előtérben összetalálkoztunk Böszörményi Gergellyel, aki a koncertsorozat főszervezője és koncertmestereként örömmel köszöntötte az érkezőket, így ismerősként parolázott a nagyváradiakkal is. Hogy ez nem csak protokolláris gesztus volt, azt jelezte, hogy a nagyváradi koncert számára élményt jelentett részleteit is felelevenítette. A beszélgetés közben ment el mellettünk Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, akit Böszörményi azonmód karon ragadott, hogy bemutassa neki a váradiakat. A díszteremben C-szektorában foglalhattuk el helyeinket, és mint kiderült, a királyhelmeci (Felvidék), a lendvai (Szlovénia), a beregszászi (Kárpátalja)és a magyarkanizsai Vajdaság) delegáció tagjai ültek a szomszédságunkban. Erre úgy derült fény – a szó szoros értelmében – hogy a megjelentek üdvözlésekor a “külhoniakat” felállásra kérték, miközben a reflektorfényt is ránk irányították.

Alkalom találkozásra

A gálakoncert nyitányaként Böszörményi Gergely előbb felolvasta Herczegh Anitának, Áder János köztársasági elnök feleségének fővédnöki levelét, köszöntötte Mádl Dalma asszonyt (Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegyét), majd úgy értékelte, hogy a a gálakoncert egy nagyszerű találkozási alkalom azoknak, akik a térkép szerint távol élnek egymástól. A koncertsorozat – megfogalmazásában – egy muzsikáló tükör, melyben viszontlátja magát egy büszke nemzet. Balogh Zoltán miniszter a maga során kifejtette: a XXI. század nem kedvez a népi kultúrának és “ha nem fogjuk két kézzel, ha nem erősítjük sajátunkat, arra ébredhetünk fel, hogy nincs mit tovább adnunk gyerekeinknek”. Úgy értékelte, hogy a 2001 óta élő sorozat , mely 2007-ben vette fel jelenlegi elnevezését, illik abba a sorba, melynek elején Bartók és Kodály újra felfedezte a népzenét, majd a Kodály-módszer bekerült az iskolákba, aztán létrejött a táncház mozgalom. A beszédek után következett a koncert, melyben két részre osztva fellépett Agócs Julianna felvidéki népdalénekes, a Fölszállott a páva tehetségkutatóban feltűnt Dóra Áron, illetve a pusztinai Kovács Krisztián furulyás, a budapesti Szilágyi Szabolcs kobzos. A csoportok közül a nagyváradi, október 28-i koncerten is jelen volt Pál István Szalonna és Bandája, illetve a Misztrál együttes, továbbá a Tekerős Barátok mutatták be élményt jelentő produkciókkal, mire is gondolhattak a szervezők, amikor a programfüzetben így fogalmaztak: “(…) a népzenének, világzenének is ott a helye a Zeneakadémián, színházakban, fényes hangversenytermekben.” Talán az okozott némi kényelmetlenséget, hogy a magyar és a környező további hét ország zászlaival díszített színpadot a hátsóbb sorokból csak nyaknyújtogatással lehetett látni, a széksorok ugyanis azonos szinten vannak.

Csoportkép delegációkkal

A koncert után (kissé színpadias fogásként) a publikum tagjai egymás kezét fogva, mintegy nagy közös láncot alkotva énekelték a himnuszt, majd a fizető nézők távoztak, a külhoni delegációkat pedig sütemény és üdítő várta a Vigadó Déli termében. Itt újra Böszörményi Gergely fogta össze a szálakat, és terelte egy közös csoportképhez a társaságot. A delegációk egy hangzóanyagokból álló adományt is átvehettek távozásukkor, melyet a szervezők felajánló cégek és együttesek jóvoltából állíthattak össze, s melyek könyvtárak birtokába kerültek.
A Vigadó folyosójának ablakaiból nagyszerű látvány nyílt a Duna partra, a Dunán úszó kivilágított hajókra, a fényárban úszó Budai Várra. A látványt a következő években is megcsodálhatjuk (mármint a váradi küldöttség tagjai) ebből a környezetből, mivel a házigazdák ígérete szerint Nagyvárad továbbra is része marad a koncertsorozatnak.

Rencz Csaba