Művészi útkeresés keresztényi lelkülettel

Művészi útkeresés keresztényi lelkülettel
Nagyvárad – Július 31. és augusztus 5. között a hollandiai Doornban rendezték meg a 30. Keresztény Művészek Szemináriumát. A rendezvényen előadóként résztvevő Jakobovits Márta váradi képzőművészt kérdeztük az ott szerzett tapasztalatairól.

– Milyen hagyományokra tekint vissza a Keresztény  Művészek  Szemináriuma?
-  A Keresztény Művészek Európai Szövetségét Leen La Riviere hozta létre feleségével, Ria La Riviere-rel harminc évvel ezelőtt, és azóta is irányítják a szövetség egész évre kiterjedő és egész Európát behálózó tevékenységét. Ennek a szövetségnek a rendezvénye a Keresztény Művészek Szemináriuma (Christian Artists Seminar), egy nagyszabású nemzetközi művészeti esemény, amely szintén az idén ünnepelte 30-ik évfordulóját. Ez a szeminárium évenként megújuló, minőségében állandóan javuló, a változó világunk kihívásait figyelő, és arra a keresztény művész szempontjából eligazítást kereső  rendezvény.
 
 - Ön hányadjára vett részt ezen a rendezvényen?
– Én már 15 éve veszek részt ezeken a szemináriumokon, eleinte hallgatóként, de aztán előadásokra, művészeti kurzusok vezetésére kértek fel. Eleinte roppant furcsa, és túlzottan nagy izgalom volt egy hatalmas konferenciateremben többszáz ember előtt vetíteni és beszélni. Tulajdonképpen még most is izgulok egy-egy ilyen szereplésnél, és ezért is igyekszem minél közérthetőbben megfogalmazni azt, amit el akarok mondani. Egyébként minden évben van három-négy romániai és  körülbelül ugyanennyi magyarországi résztvevője is a szemináriumnak, ami nem sok. 
 
– Mi a célja a szemináriumnak?
A szeminárium célja lehetőséget adni  a továbblépésre, önmagunk továbbépítésére az állandó továbbtanulás korszerű  igényét figyelembe véve. Mint ahogy a mai gyorsan változó világban más szakmákban sem, úgy a művészetekben sem lehet félrevonulni az újabb és újabb kihívások elől. Az idén sok szó esett a nyelvi, digitális, műfaji átjárhatóságokat biztosító kézségek elsajátításának egyre fokozódó szükségességéről.

– Kik vesznek részt ezeken a kurzusokon ?   
– A világ minden részéről jönnek előadók és résztvevők. Van aki  szakmai továbbképzést vagy egy irányváltás lehetőségét keresi, van aki lelki felüdülésként, egyfajta kulturált vakációzásként éli meg a szeminárium nyújtotta lehetőségeket.
– Miképpen zajlott le az esemény?
– A rendezvény képzőművészeti  kiállítással kezdődik. Minden nap van egy fő-előadás, amely a művész helyzetét, és a sajátosan mai kihívásokból adódó problémákat feszegeti. A szemináriumon körülbelül 80 műhelymunka és szakmai kurzus között lehetett válogatni. Ezek négy napos, rövid, igen  tömör szakmai foglakozások, amelyek a művészetek szinte valamennyi területét felölelik a kortárs zenétől a néger spirituálékon és a dzsesszen át a klasszikus zenéig, a színház, tánc, pantomim  különösen gazdag, kortárs lehetőségein keresztül a multimédiával kapcsolatos művészeti műfajokig, a kommunikáció  művészeti vonatkozásaiig. S akkor még nem is szóltam a változatos képzőművészeti kurzusokról. Nagyon érdekesek és tematikájukban változatosak voltak az esti közös programok is. A zene, pantomim, színházi performanszok forgatagába minden este beiktattak egy képzőművészeti vetítést is a hatalmas konferenciateremben.
Különös élmény volt, amikor egyik este a Finnországban élő német képzőművész, a legújabb technikai vívmányok eredményeként kidolgozott mobiltelefonjával és egy  kivetítő segítségével percek alatt látványosan átfestette az egész konferenciatermet. Tasnádszántói lelkületemmel már nem is  tudtam követni a történteket. Itt már az utánunk következő évszázad  kavarodott össze a  mával.
 
– Ön milyen kurzusokat vezetett?
– A szemináriumon  naponta két kurzust vezettem. A Kerámia, alkotás és terápia című előadásom nagyon sok résztvevőt vonzott: orvost, lelkészt, művészeti menedzsert, szociális munkást, egyetemistát, és keramikusokat is, akik újabb technikákra voltak kíváncsiak. Külön sikert arattam azzal, hogy a saját munkáim mellett levetítettem a temesvári képzőművészeti egyetemen tanuló legjobb diákjaim munkáit, majd  kurzuszáróként a legjobb romániai keramikusok alkotásait vetítettem le, és ismertettem és az általuk alkalmazott technikákat. El voltak képedve attól, hogy milyen szinten áll, és milyen változatos az itteni kerámiaművészet. A Papir-művészet, papír-design című előadásom is érdekes embereket vonzott. Levetítettem a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott papírművészeti kurzusaim legjobb eredményeit, amitől valósággal megtáltosodtak, és most rajtam volt a sor, hogy elképedjek, mert viszonylag rövid idő alatt különleges alkotások születtek, és mert nagyon egyénien tudtak reagálni az általam felvezetett témára.
 
– Miben különbözik a keresztény művészet a nem keresztény művészettől?
-  A kifejezés autentikussága, minősége szempontjából egészen biztos, hogy semmi különbség sincs. Egyetlen gesztus nyomát viselő ábrázolás, vagy egy konstruktivista  kép egyszerűsége éppen úgy keltheti a felszenteltség érzetét, mint egy  gótikus feszület, vagy egy falusi kis templom hófehér falainak kisugárzása. A felszentelt, az emberi minőségünk felé emelő művészet, magatartás, kifejezési forma lehet világi vagy valláshoz kötődő. A témák és szimbólumok használata szerint talán külön is választható, de meggyőződésem, hogy az emberi minőség, a humánum szintjén erre már nincs szükség. Egy ilyen  konferenciára mindenki hozza a maga bőrszínét, kultúráját, gondolkodásmódját, és mégis igen nagyfokú nyitottságot, egymásra csodálkozási hajlamot, kommunikálási vágyat éreztem az együtt-gondolkozásban. És talán éppen ez a másság iránti nyitottság, a másik elfogadása, az egymás iránti pozitív viszonyulás az, ami bennünk keresztényi. Egy-egy ilyen szeminárium után úgy érzem, nyitottabb vagyok a világra, a másságra, és  görcsök nélkül tudom megélni saját identitásomat.
 
Pap István