Mutatványosok a bábszínházban

Mutatványosok a bábszínházban
Nagyvárad – Mutatványos vitézek című előadását mutatta be szombaton a váradi közönség előtt a debreceni Vojtina Bábszínház.

Szombat délelőtt már harmadik alkalommal lépett fel Nagyváradon a Vojtina Bábszínház. Nagy sikert aratott darabjaikat eddig is kedvelték a váradi családok, de legutóbb aztán igazán nagy fába vágták a fejszéjüket. 60 percbe sűrítve, egy mindentudó bábos bódéban mutatták be a mesevilág három nagy szereplője, Kukorica Jancsi, Toldi Miklós és Lúdas Matyi történetét. Ez aztán a mutatvány!

 

Talán ez lehetne a közös mindhárom történetben: a gonosz megbűnhődik tetteiért, a jók pedig mindíg elnyerik méltó jutalmukat. János vitéz visszakapja szeretett Iluskáját, Toldi Miklós átveszi rókalelkű bátyja, György helyét Lajos király udvarában, miután legyőzi a cseh vitézt, Lúdas Matyi pedig bizony, elveri háromszor is a kizsákmányoló Döbrögit. Nem csoda hát, ha a gyermekek számára is nehéz tanúságokat tömörítő előadáson a közönség zsúfolásig megtöltötte a nézőteret. Még a kicsik is tisztán értették, hogy ki kit vert meg, bár talán a felnőttek azok, akik igazán láthatták a határt a három mű között. A szereplőkavalkád mindössze négy csetlő-botló, egyszerre játékos és pimasz bábszínész jóvoltából elevenedett meg, akik kevés anyagból, minimális díszletből igazi nagy mutatványt tudtak bemutatni a lelkes közönségnek.

 

Nagy Anikó

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter