„Műszaki” lett Călin Puiaból

„Műszaki” lett Călin Puiaból
Kedden havi közgyűlését tartotta a Bihar Megyei Tanács. Az egyik napirendi pont arra vonatkozott, hogy a műszaki osztály igazgatóhelyettese legyen Călin Puia, a DGASPC volt vezetője.

Augusztusban született egy olyan tanácsi határozat miszerint a fegyelmi eljárás alatt álló, liberális pártkötődésű Călin Puia, aki akkor a Bihar Megyei Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) főigazgatója volt, legyen átirányítva a szintén a megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó Bihar Megyei Lakosság-nyilvántartó Hivatalhoz. Ő azonban rögtön ezen döntés után betegszabadságra ment, holott Pásztor Sándor RMDSZ-es megyeitanács-elnök szerint többször is lehetett őt látni különféle rendezvényeken, vadászatokon. A betegszabadság miatt azonban a meghozott határozatot nem lehetett végrehajtani, ezért a szeptember végi rendkívüli tanácsülés napirendi pontjai közt több olyan előterjesztés volt, melyek arra vonatkoztak, hogy jogilag rendben legyen a változtatás. A munkáltatónak ugyanis jogában áll áthelyezni munkavállalókat (jogi szaknyelven különbség van az átirányítás és az áthelyezés közt), így Călin Puia immáron át lett akkor helyezve egy másik vezető tisztségbe, vagyis osztályvezetőnek nevezték ki a lakosság-nyilvántartónál úgy, hogy nem csökken a bére. Ezt a döntés azonban Călin Puia bírósági úton megtámadta, és a joghatóság felfüggesztette a végrehajtását.

Kedden előkerült Călin Puia, és részt vett a tanácsülésen, melyen megszavazták, hogy a Megyei Tanács műszaki osztályának igazgatóhelyettese legyen, ugyanannyi fizetéssel. A PNL-sek érdeklődésére válaszolva Pásztor Sándor azt válaszolta: azért, „mert megérdemli”, ahogy a samponreklám mondja, és remélik, hogy „az új tisztségében immár tündökölni fog szakmai szempontból”. Ugyanakkor a DGASPC új ideiglenes vezérigazgatója Camelia Gagiu lett.

Ciucur Losonczi Antonius