Musical és vígjáték a repertoáron

Musical és vígjáték a repertoáron
Két előadással vendégszerepel Nagyváradon március második felében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Március 22-én, csütörtökön 18 órától a Valahol Európában című musicalt mutatja be a szatmári társulat, míg március 23-án, pénteken 19 órától a Chioggiai csetepaté című Goldoni-vígjáték bemutatójára kerül sor a Szigligeti Színházban (erre az előadásra a Szigligeti-bérletek érvényesek). Utóbbi előadást tehát bérletben játssza Nagyváradon a társulat, a bemutató után, 24-én, szombaton 17 órától a Papp Magda-bérletesek, 25-én, vasárnap 19 órától a Halasi Gyula-bérletesek tekinthetik meg a produkciót. Természetesen jegyeket is lehet váltani az előadásokra a színház pénztárában (nyitva tartás: keddtől péntekig 9-17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve interneten, a szigligeti.ro honlapon.

 

 

 

Valahol Európában

 

Minden idők egyik legsikeresebb magyar zenés játéka Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter Valahol Európában című musicalje. A szövegkönyv alapjául Radványi Géza és Balázs Béla azonos című, 1947-ben készült, világsikert aratott filmje szolgált. Az előadás a második világégés végén játszódik, és olyan elhagyatott lurkók csapatával találkozhatunk benne, amely az utcákon kóborol, fosztogat, ennivalót keres. Csavargó suhancok ők, akiknek semmijük sincs, és sokuknak nem is volt soha. A bandába verődött gyerekek egy romos kastélyban találnak menedéket, ahol a híres karmester, Simon Péter is él. Először fel akarják akasztani, mivel „felnőtt”, tehát „ellenséget” látnak benne, ám a zenész és a gyerekek között hamarosan barátság szövődik, amelyben Simon Péter emberi tulajdonságain túl, a zene varázsának is kiemelkedő szerepe van.

 

 

 

Chioggiai Csetepaté

 

Mi lehet kellemesebb egy napsütötte olasz kikötővároska csendes napjainál, amikor az asszonyok és leányok varrás és csipkeverés közepette várják haza férfijaikat a hosszú halászatból? Talán egy-két jó kis pletyka, incselkedés, marakodás, nehogy túl nagy és unalmas legyen a nyugalom. Amikor pedig a női bajkeverés az olasz temperamentummal párosodik, megszületik az igazán hangos és nevettető komédia. Goldoni vígjátékának bajkeverői két halászcsalád asszonyai, akik képtelenek hirtelen haragjukat és hangos szájukat kordában tartani. A csetepatét egymáshoz vágott csípős megjegyzéseik váltják ki, a halászatból éppen hazatérő férfiak pedig már rosszindulatú túlzásokkal tarkított történeteket hallanak. Mindenki igazságot akar tenni, így a baj tovább fokozódik, végül bírósági ügy lesz belőle. A helyzet leleményes gyógyítója a városi jegyző, no meg a szerelem: a komédia végén nem csupán megbékélnek a marakodók, hanem még hármas lakodalmat is ünnepelnek.

Címkék: ,