Munkaügyi miniszter: Pénteken hagyja jóvá a kormány a minimálbér-emelést, várhatóan január 1-jétől lép életbe

Munkaügyi miniszter: Pénteken hagyja jóvá a kormány a minimálbér-emelést, várhatóan január 1-jétől lép életbe
Pénteki ülésén hagyja jóvá a kormány a minimálbér emeléséről szóló határozatot, amely vélhetően január elsejétől lép életbe – közölte hétfőn a munkaügyi miniszter.

Marius Budăi rámutatott, a hét folyamán még egyeztetnek a témáról, a minimálbér-emelésről szóló határozat végleges formája azonban a pénteki kormányülésre készül el, és akkor el is fogadja a kabinet. “Előreláthatóan január 1-jétől fog életbe lépni” – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető részt vett hétfőn a fogyatékkal élők számára szervezett bukaresti állásbörzén. Nyilatkozatában többek között arról is beszélt, hogy jövő évben gyakorlatba ültetnek az egységes bértörvényben rögzített minden intézkedést.

A kormány november 9-i ülésén elfogadta a differenciált minimálbér bevezetését lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet. A tervek szerint a középfokú végzettséggel, illetve kevesebb mint 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében 2080 lejre, a felsőfokú végzettséggel és több mint 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében pedig 2350 lejre nő majd a kötelező legkisebb munkabér. Múlt hónap elején Lia Olguţa Vasilescu volt munkaügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy még december 1-jétől emelni fogják a minimálbért, a munkáltatók nyomására azonban végül halasztották az intézkedést.

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .