Fejlesztés

2021.10.13. 14:09

Kásler Miklós: kulcskérdés az egészségügyi dolgozók képzése

Kulcskérdésnek nevezte az egészségügyi dolgozók képzését az emberi erőforrások minisztere szerdán a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban kialakított skill-labor átadásán, Kecskeméten.

Kásler Miklós közölte:

rengeteg új technológia születik, amelynek használatára fel kell készíteni az egészségügyben dolgozókat.

Ez indokolta a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen, valamint a hozzájuk tartozó 16 oktatókórházban a skill-laborhálózat kialakítását, amelyben élethű körülmények között gyakorolhatják az egészségügyi dolgozók a betegellátáshoz szükséges beavatkozásokat – mondta.

A kormány 13 milliárd forintot biztosít a projektre. A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház beruházása mintegy 270 millió forintba került

– tette hozzá a miniszter.

Svébis Mihály, az intézmény főigazgatója elmondta: nagyjából 200 négyzetméteren alakították ki az oktatásra szolgáló skill-labort, amelyben műtőblokk, orvosi rendelő, operációs helyiség, szemináriumi előadó, kiszolgáló helyiségek és demonstrációs szobák találhatók.

Az általános orvosi és szakorvosi gyakorlat alapvető műfogásai, például az újraélesztés, a perifériás érkanülálás élethű helyzetek szimulációjával sajátíthatók el, de a laborban rutin szerezhető a legkorszerűbb műtéti eljárások technikájában is – közölte.

A főigazgató elmondta:

a projekthez tartozó elméleti képzéseket a hólyagkatéterezés, az újraélesztés, a perifériás vénabiztosítás és az invazív-, illetve non-invazív lélegeztetés területén kezdték meg. A fennmaradó 190 millió forintot további eszközök beszerzésére fordítják.

A labor legnagyobb előnye, hogy javul a betegbiztonság, mivel az egészségügyi dolgozók begyakorolják a betegeket megterhelő, egészségükre, állapotukra veszélyes beavatkozásokat – mondta Svébis Mihály.

Salacz László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő közölte, hogy a koronavírus-járvány megerősítette az ilyen oktatólaborok kialakításának szükségességét és jelentőségét.

Zombor Gábor (Fidesz-KDNP) parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy

az új egységben valósághű körülmények között, korszerű eszközökkel gyakorolhatják a szakemberek a diagnosztikus, a terápiás és az életmentő beavatkozásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában