Munka a mélyben

Fotó: Pap István
Fotó: Pap István
Nemrégiben kezdődött el Nagyváradon a Shakespeare és a Splaiul Crişanei utcák kereszteződésében a csatornacsomópont felújításának a munkálata, amelynek kivitelezője a Gavella cég.

Fotó: Pap István

Tripa Renáta, a Nagyváradi Vízművek kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, hogy a vízhálózat-felújítási kohéziós projekt legkomplexebb munkálatáról van szó, egyrészt azért, mert több mint öt méter mélyen dolgoznak, másrészt pedig azért, mert az ottani csomópont vezeti nemcsak Nagyvárad, de Szentmárton és Fugyivásárhely szennyvizének is mintegy nyolcvan százalékát. Tripa Renáta hozzátette, hogy nagyon régi vezetékeket kell kicserélni, amelyekben a nyomás egyre nagyobb lett azáltal, hogy egyre több fogyasztó csatlakozott rá az évek során a szennyvízelvezető hálózatra. Hozzátette, hogy a munkálatok miatt a Splaiul Crişanei utca le van zárva az autós forgalom előtt a Vitéz (Decebal) és a Lovas (Principatelor Unite) utcák felől. Tripa Renátától megtudtuk, hogy a becslések szerint augusztus közepére elkészülnek ezzel a munkálattal. A Shakespeare utcán ugyan ezt követően is folytatódnak majd a munkálatok, de az említett utca és a Splaiul Crişanei utca kereszteződésében lévő körforgalmat az említett időpontban várhatóan ismét megnyitják majd a forgalom előtt.