Múltidéző esemény a holokauszt emléknapján

Múltidéző esemény a holokauszt emléknapján
Január 27-én a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon Nagyváradon is megemlékező eseményt tartanak a Városháza utcai, felújítás alatt álló kis zsinagógában.

1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitzi haláltábort. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. Ebből az alkalomból szervez megemlékező rendezvényt a nagyváradi Városháza utcai kis zsinagógában a Tikvah Egyesület. Az eseményt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón Emilia Teszler az egyesület elnöke beszélt a rendezvényről, és annak előzményeiről. Emilia Teszler kiemelte, hogy 1998-ban Svédország kezdeményezésére létrehozták az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) kormányközi szervezetet, amelynek Románia is tagja. A szervezet célkitűzése támogatni a holokauszt kutatását és különböző a holokauszt emlékezetét elősegítő esemény támogatását. A szervezet elnöki tisztsége évente változik, jelenleg Kanada tölti be az elnöki tisztségét. Az IHRA támogatásával szervezi meg a Tikvah Egyesület január 27-én délután hat órai kezdettel megemlékező rendezvényét, melyen jelen lesz Joanne Lemay Kanada romániai nagykövete is.

Élő emlékezet

A sokrétű projekt egy nagyváradi holokauszttúlélő, a jelenleg Kanadában élő 85 éves Hedy Böhm (lánykori nevén Klein) személye köré épül. Hedy Böhmöt szüleivel együtt deportálták Nagyváradról Auschwitzba, ahol szülei meghaltak, de ő túlélte a tragédiát. Hazajött Nagyváradra, majd nem sokkal később férjhez ment, és kiköltözött Kanadába. Hedy Böhm megőrizte egykori nagyváradi iskolai albumát, amelybe egykori osztálytársai írtak kisebb bejegyzéseket. Mint megtudtuk, a rendezvényen ennek az albumnak is fontos szerep jut. A Tikvah Egyesület projektjében három nagyváradi tanintézmény három osztálya vett részt: az Eminescu Főgimnázium diákjai rajzokat, fotókat készítettek és egy hangszeres zenei kompozíciót adnak elő; a Gojdu Líceum diákjai rajzok és fotók készítése mellett egy különlegességgel készültek. Kérdéseket tettek fel Hedy Böhmnek, aki válaszolt is rájuk. A kérdésekből és válaszokból összeállított videofelvételt levetítik majd az eseményen, és ha sikerül, akkor élő kapcsolatot is létesítenek a zsinagógában Hedy Böhmmel. A harmadik résztvevő iskola az Ady Endre Líceum hetedik osztálya, amelynek diákjai elkészítették saját naplójukat, amelyet elküldenek a hölgynek. A napló lapjait lefényképezik és kiállítják az eseményen. Emilia Teszler bevallása szerint a kiállítás célközönsége főként a 10-15 éves korosztály. Éppen ezért nem is akartak egy patetikus rendezvényt összeállítani, ehelyett azt igyekeznek érzékeltetni, mit jelent az, amikor a gyűlölet állampolitikává válik. Kérdésre válaszolva Emilia Teszler kifejtette, hogy két ok miatt választották a felújítás alatt álló kis zsinagógát az esemény helyszínéül: egyrészt a zsinagóga fontos szerepet játszott Hedy Böhm életében, másrészt pedig ezzel is fel kívánják hívni a figyelmet az épületre, amely a felújítás után zsidó emlékmúzeumként fog működni a Körösvidéki Múzeum égisze alatt. A rendezvény egyik támogatója a nagyváradi önkormányzat, ebből kifolyólag a tegnapi sajtótájékoztatón Mircea Mălan Nagyvárad alpolgármestere is beszélt az eseményről, kiemelve azt, hogy Nagyvárad toleráns város, ahol a különböző nemzeti közösségek és felekezetek egyetértésben élnek egymás mellett. Hangsúlyozta: az önkormányzat azért veszi ki részét a rendezvényből, mert az emlékeztet arra, hogy harcolni kell a rossz ellen, ami történt, és a rossz ellen, ami a jövőben elkövetkezhet.

Vándorkiállítás

A kiállítás csak január 27-én látható a kis zsinagógában, ezt követően több váradi iskolába viszik el a tárlat anyagát, a három közreműködő iskola mellett a váradi felekezeti iskolák többségébe, a Művészeti Líceumba, a Iosif Vulcan pedagógusképző Iskolába is. A megye más településein is szeretnék bemutatni a tárlatot, árulta el Emilia Teszler, hozzátéve, hogy várja az érdeklődő tanintézmények jelentkezését, akik a 0744-689.139 telefonszámon vagy az asociatia.tikvah.oradea@gmail.com emilcímen vehetik fel a kapcsolatot az egyesülettel. A váradi eseményt az IHRA és a kanadai nagykövetség finanszírozza anyagilag, a szervezésben segítséget nyújtott a nagyváradi polgármesteri hivatal, a Nagyváradi Zsidó Hitközség, a Nagyváradi Zsidó Központ és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, valamint az Electrica, a Pro Energ és a Construcții Bihor vállalatok.

Pap István

Címkék: ,


A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .