Műemlékek lézeres szkennelése

Nagyvárd – Egy különleges felszereléssel több nagyváradi műemlék épületet szkenneltek be, tudtuk meg Angela Lupşeatól, a Bihar megyei Műemlékvédelmi Alapítvány igazgatójától.

Ennek az eljárásnak a lényege, hogy egy korszerű, lézeres technikának köszönhetően félmilliméteres pontosságú háromdimenziós minta készül, mely fölöslegessé tesz minden más mérést. Ennek nyomán elkészülhet a tervrajz, melynek alapján neki lehet fogni a szakszerű felújításnak.

A bukaresti International Partner Büro cég több nagyváradi műemlék-épület szkennelését végezte el, viszont az ezek alapján készült tervrajzokat csak a rendelkezésére álló összeg függvényében tudja megrendelni az alapítvány. Ezeknek az ára négyzetméterenként 1 euró lenne, hagyományos technikával ugyanez jóval többe kerülne. A finanszírozás a város költségvetéséből történik, részben a műemlék épületek homlokzatainak rendbehozatalára szánt összegből, részben a 2011 évi 153 sz. törvény alapján elkülönített pénzből.

Amint az alapítvány igazgatójától megtudtuk, a Stern palota tervrajzát már megkapták, ősszel el is kezdődik a Fő utca és az Eminescu utca kereszteződésénél lévő épület felújítása. Amennyiben lesz rá pénz, következik a Moskovits palota, valamint az ügyvédi kamara épülete, de ugyancsak ilyen tervrajzot szándékoznak készíteni többek között a Városháza épületéről, a Rimanóczy-palotáról, az Apolló-palotáról, az Adorján házról és más váradi műemlék épületekről is.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .