2012.01.28 13:40; Frissítve: 2012.01.28 13:40


MSZP: elbocsáthatják a fővárosi pedagógusok több mint húsz százalékát

Oktatás - Pártok - MSZP Oktatás - Pártok - MSZP
Budapest, 2012. január 28., szombat (MTI) – Az MSZP szerint a fővárosban “fűnyíróelv” alapján hajtanak végre megszorításokat, és ennek következtében iskolabezárásokra, továbbá a Budapesten dolgozó pedagógusok több mint húsz százalékának elbocsátására is sor kerülhet.

    Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: elismerik, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek súlyos forráshiánnyal kell szembenéznie, de azt elfogadhatatlannak tartják, hogy az oktatás ügyét nem kezelik kiemelt fontosságúként a kiadáscsökkentés során. Tarlós István és a Fidesz politikája miatt így jelentősen csökkenhet a fővárosi oktatás színvonala, Budapest pedig elveszítheti tudáscentrum-jellegét – tette hozzá.     Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a kormányoldal még mindig nem tudja megmondani, milyen formában történik majd meg az eddig fővárosi kezelésben lévő oktatási intézmények állami felügyelet alá vétele.     Kunhalmi Ágnes megjegyezte továbbá, hogy országos szinten is elfogadhatatlan oktatáspolitikai döntések születtek a kormányváltás óta. Példaként említette erre a felsőoktatás elérhetőségének nehezítését, valamint azt, hogy a megyei kormányhivatalok az érettségit szervező középiskolák igazgatóitól bekérték a pedagógusok személyes e-mail címeit. Mint mondta, az utóbbi “elfogadhatatlan és abszurd” eset is indokolná az adatvédelmi ombudsman intézményének visszaállítását.

-MTI-



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fogadási csalás – Ma dönt az ügyészég
A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda által kedden délután őrizetbe vett DVTK [...] tovább »
Kósa sem érti az Európai Bizottság döntését
A Fidesz ügyvezető alelnöke megalapozatlannak és méltánytalannak tartja az Európai Bizottság javaslatát, amely [...] tovább »
A Romániába tartók figyelmébe ajánljuk!
Tegnap délután a román fél a határforgalom ellenőrzésében jelentős szigorításokat vezetett be, mely miatt az [...] tovább »
A köd miatt nem tudnak felszállni a repülőgépek Budapesten
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) – A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több [...] tovább »
BÉT – Vegyes várakozások a csütörtöki nyitásra
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki budapesti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása