2011.05.13 14:09; Frissítve: 2011.05.13 14:09


MSZP: A fehérvári Fidesz a felmondással lemondott kétmilliárd forintról

Egyeztetés és előkészítés nélkül leállította az elmúlt évek legjelentősebb székesfehérvári fejlesztési koncepcióját, a Királyi séta projektet a fideszes közgyűlési többség. A városvezetés felelőtlenül döntött a támogatási szerződés felmondásáról és mondott le 2 milliárd forintnyi európai uniós támogatásról – jelentette be sajtótájékoztatón Knizse Gyula, MSZP-s önkormányzati képviselő, pénteken. A Fidesz szerint a projekt veszélybe sodorná a város működését.

Azt a fejlesztési tervet dobta ki az ablakon a közgyűlés, amelyet széleskörű egyeztetéssel, a lakók bevonásával alakított ki az elmúlt évek során az önkormányzat – mondta Knizse Gyula. Hozzátette: ez azért is érthetetlen, hiszen az önkormányzatnak már a választások előtt is Fideszes többsége volt.

A projekt jelentős pénzügyi kockázatával az egész város működését veszélybe sodorná, és a korábbi viták, valamint a szerződés megkötésének elhúzódása miatt határidőre nem biztos, hogy elkészülne – válaszolta közleményben az MSZP-s felvetésre a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Mészáros Attila. Közölte: az önkormányzat nem tesz le a projekt elemeiről, de gazdaságilag vállalható megoldásokban gondolkodik.

Az egykori koronázó város múltját turisztikai látványosságként megelevenítő Királyi séta projektre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 1 milliárd 825 millió forintot nyert a város és a Fejér Megyei Önkormányzat. 2,1 milliárd forintból a volt koronázó bazilika romjait tartalmazó Nemzeti Emlékhelyet alakították volna át, elkészült volna a középkori Székesfehérvár futballpálya nagyságú makettje, és az évek óta elhanyagoltan álló volt Vidámpark területén történelmi kalandparkot hoztak volna létre.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Friss hírek
Nyomoznak a BRFK videósának bántalmazása miatt
Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást az ügyészség, miután a rendvédelmi dolgozók [...] tovább »
Lomniciék a magyar kisebbség európai védelmére kérik Tőkést
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnök pénteken közölte: szervezete felkérte Tőkés [...] tovább »
Ismét Demján a VOSZ ügyvezető elnöke
Újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnökévé a Vállalkozók és Munkáltatók Országos [...] tovább »
LÍBIA: Kadhafi lehet a nemzetközi letartóztatási parancs élén
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni [...] tovább »
Liszt-ügy: a SPAR nem tudja, milyen alapanyagot használ a gyártó
A SPAR felszólította a Pannonmillt, hogy haladéktalanul, hitelt érdemlően nyilatkozzon az üzletekbe szállított [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés