MPE tájékoztató az RMDSZ gáncspolitikájáról

Nagyvárad – Csütörtökön a szokásosnál nagyobb érdeklődés mellett tartott közös sajtótájékoztatót a Magyar Polgári egyesület (MPE) és az Erdéli Magyar Ifjak (EMI) vezetősége.

Csuzi István, a Tőkés Lászlónak kampányoló MPE bihar megyei szervezetének elnöke a választási csalástól való félelmének adott hangot, s ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ nem szavazta meg, hogy a független jelölt is küldhessen urnabiztosokat, de még az MPE megfigyelők küldésének a jóváhagyásáról a döntést is utolsó napra halasztották, holott az MPE statútumában benne van, hogy megfigyelőket küldhet a választásokra.

RMDSZ késztetésre a megyei Választási Iroda több hibát is vétett: Sütő Tibor szóbeli óvásának írott dokumentum hiányában adtak helyt, a 27 személyes megfigyelői listát teljes egészében visszutasították ammiatt, mert közülük állítólag 5 személy RMDSZ tag. A kifogás nem állja meg a helyét, hiszen az RMDSZ civil szervezetként,  s nem a pártokra vonatkozó 14-es törvény alapján van bejegyezve. Amúgy az RMDSZ tagság nem zárja ki egy másik civil szervezet nevében való megfigyelői státust. Érthetetlen, hogy miért fél az RMDSZ saját tagjaitól? Ha nem készül csalás, miért ne lehetne bármennyi megfigyelő? -  Az RMDSZ folyamatosan félretájékoztat, megfélemlít, Szabó Ödön olyan kijelentést tulajdonít nekem, amilyet soha nem tettem, jogtalanul használnak személyi adatbázisokat. Mi azt szeretnénk, ha minnél többen elmennének szavazni. A több, mint 1 millió romániai magyar szavazó így a bulgáriai törököknél is jobb eredményt érhet el. Mindenkit várunk pénteken 18 órától a Filharmónia termében megtartandó kampányzáró rendezvényünkre, egy színvonalas műsorra, mondta Csuzi István.

Nagy József Barna és Csomortányi István az EMI Bihar megyei szrevezetének elnöke és alelnöke arról a három kérelemről beszélt, amit a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalhoz nyújtottak be, az egyiket már harmadjára, de választ még nem kaptak. Egy hónap elteltévek bírósághoz szándékoznak fordulni. Az első kérvényben azt kérték, hogy a metropolisz zónát jelző tábla magyar nyelvű is legyen nem csak román és angol nyelvű, hiszen angolok nem élnek megyénkben, de a lakosság majdnem 30 százaléka magyar. A másik kérvényben azért folyamodtak, hogy a Balcescu parknak adják vissza  Rhédey nevet, hiszen az adományozta a városnak, a harmadikban pedig azt, hogy az összes utcák nevét írják ki magyarul is, a mostani Unirii tér pedig kapja vissza a városalapító Szent László nevét.

Albert Ferenc