Dan Fleşeriu edző tanítványait ugyanakkor a visszavágás vágya is fűti, ugyanis a Román Kupa negyeddöntőjében a dâmboviţaiak kettős sikerre búcsúztatták a szatmáriakat, ugyanakkor a VSK még soha nem tudta legyőzni a Târgoviştét. Ráadásul Florin Nini edző csapata még veretlen a bajnokságban.
A vendéglátó csapat hivatalos honlapján Anca Şipoş szólalt meg és azt mondta, a VSK jelentősen megerősödött, miután leszerződtették Larissza Jáburovát, illetve Melissa Washingtont, ezért egy sokkal keményebb összecsapásra számítanak, mint a kupaviadalokon.
A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.