Morgen: helyi film, vicces nyomorúsággal

Morgen: helyi film, vicces nyomorúsággal
Bihar megye – Szalontán játszódik, Európában elismert, s a közönség által is kedvelt az az új film, amelyik román és magyar együttműködéssel készült. A Morgen helyi bemutatásának egyik médiatámogatója mi vagyunk, a díszbemutató péntek este volt.

Ritkán van nézhető film a multiplexben. Jó: a multiplex már csak ilyen, eleve a formátuma, a koncepciója is meghatározza ezt. Csakhogy nálunk még ez sem ilyen egyszerű: itt a multiplexek néha kicsit jószolgálati vonzatú vetítéseket is felvállalnak, amelyek viszonylag kevesebb pénzt hoznak. Így került most a moziba valami nézhető.
A Morgen címűről van szó, amelynek a pénteken volt a nagyváradi díszbemutatója. És egészen kellemes meglepetés. Nem egy igazán nagy mű, van benne pár utánérzés, klisé – de még az is a kellemesebbekből, óvatosan elhelyezve. Egyébként pedig lájtos mondanivaló, számunkra tükörképszerűen ismerős képi világ, minimalista karakterformálás, tragikomikus hangulat.
Itt forgatták az egészet, nem messze tőlünk: Nagyszalonta környékén játszódik. Vannak benne nagyváradi, erdélyi és magyarországi színészek is, nem beszélve a törökországiról. A szintén szalontai származású – és amúgy egy másik filmjéért már cannes-i Aranypálma-díjas – rendező, Marian Crişan filmje összességében rokonszenves.
 
 
A filmet jelenleg vetítési karaván keretében népszerűsítik a Partiumban. Főleg olyan helyeken adják most, több megyében is, ahol nincs állandó mozi. Megyénkben például Félixen 23-án lesz vetítés, 18 órától a Padis szállóban, Margittán  27-én 18 órától a művházban. Szalontán már volt díszbemutató, újabb vetítés 30-án 18 órától lesz az ottani moziban. Váradon a Hollywood Multiplexben adják majd, hétfőtől péntekig 17:15-től és  19:30-tól, szombaton és vasárnap pedig  12:30-tól, 17:15-től és 19:30-tól. Most premierként van még csak műsoron a megyeszékhelyen.