Monodrámák tanulságtétele

Kolozsvár – Az Interferencia 2010 Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében két monodrámai előadást láthattunk. Mindkettő a maga sajátosságában is rendkívül tanulságos volt azok számára, akik egy keveset is tisztában vannak ennek a színházi műfajnak a sajátosságaival.

Azok, akik láthatták az előadásokat két ellentétes megközelítésű színházi megnyilvánulásban, részesülhettek. Időrendi sorrendben Wallace Shawn Láz- című monodrámáját láthattuk Lars Norén svéd drámaíró-rendezői felfogásában, a romániai származású Simona Măicănescu francia színésznő előadásában. A produkcióra messze rányomta bélyegét a XXI. századi gondolkodás.    

A darabot megíró Wallace Shawn az amerikai filmipar egyik legismertebb karakter színésze, tetemes filmes-, és televíziós tapasztalattal. Filmes karrierjét íróként kezdte, de mint filmszínész több mint 50 filmben is feltűnt. Az 1990-es évek kezdetén íródott darab története aránylag rendkívül egyszerű:  Egy jómódú New York-i nő elhagyja szülővárosát és egyik szegény országból a másikba, utazik. Mindvégig üldözi az az ellentmondás, hogy egyeseknek mindene megvan, míg másoknak semmijük sincs. Még a túléléshez szükségesek sem.

A rendező Lars Norén jóformán egy semlegesnek mondható, de nagyon funkcionális színpadi térbe helyezi a művésznőt úgy, hogy az előadó szinte a teljes 1 óra 20 perces előadás alatt elegánsan szabott házi ruhában, magas sarkú cipőben, egy helyben állva mondja el, Wallace Shawn amerikai szellemiséget tükröző szövegét. A gesztus rendszerét annyira visszafogja, hogy majdnem az előadás végig összetett kezeit nem veszi szét, csak az ujjainak különböző játékaival, jelzi mondanivalójának hangsúlyosságát.

Itt látszik, hogy a krajovai származású művész mily veszedelmesen jó előadó, nem véletlen, hogy a Párizsi Odeon Színház művésznője. Akinek nem probléma felnőnie az angol nyelven elmondott szöveghez, de az sem okoz gondot, hogy azokat a gondolatokat, szándékokat úgy tolmácsolja, ahogyan azt tőle elvárják. 

Wallace Shawn író, Lars Norén rendező, Simona Măicănescu színész, Jean Poisson fények, Chatoon jelmeztervező, Sophie Buisson hang, elmondtak egy történetet, mellyel nem akartak semmi mást elérni, mint a jelenlevőket a maguk módján szórakoztatni, és egy picit elgondolkodtatni arról a világról, melyben élnek. Megvannak a maguk jelrendszerei, melyekből vagy tudunk következtetni vagy nem.

Erre utal, amikor a végén az előadóművész szövege szerint készül lefeküdni, és leveti az elegánsan szabott házi köntösét, amelyet addig egy kisestélyinek is lehetett tekinteni. Kilép magas sarkú cipőjéből, és ott áll egyedül a színpadi térben ízlésesen rövid hálóingjében, mint egyszerű, de vonzó nő. A Láz 1990-ben megkapta a legjobb új drámának járó Obie-díjat.  Ebben az előadásban a közönség nagyon érezhette, mit is jelenhetett az, hogy sikerült az Új stúdiót felépíteni, melyben a modern világítási és hangtechnika jelentős szerephez jut.

Másnap a KÁMSZ nagyszínpadán egy másik színházi ínyencség várta a közönséget  Théâtre de l’Incrédule előadása Cyrano de Bergerac sci-fi regénye alapján létrehozott A másik világ, avagy a hold államai és birodalmai (magyarul Holdbéli utazás címmel jelent meg, Szávai Nándor fordításában) című produkció.

Cyrano de Bergerac a maga nemében legendás személyiség. A művet szerzője életében titokban terjesztették, és csupán a XX. században jelenhetett meg teljes egészében.

Előadója és rendezője a fiatal Benjamin Lazar, aki azt állítja, Eugène Greentől tanult barokk előadásmódot és mozgásnyelvet. Tanulmányait Claude Mathieu színiiskolájában folytatta, miközben hegedülni és énekelni is tanult. Benjamin Lazart a La Rêveuse barokk zenei együttes kísérte. Ők szolgáltatták a zenei aláfestést. Barokk hangszerek (viola da gamba, barokk gitár, mandolin, törpe bőgő) élő zene szól, a reflektorok úgy erősítik fel a lámpás fényét, hogy az az illúziója legyen a nézőnek, nincs felerősítve a gyertyák adta rivaldafénye. Benjamin Lazar színész-mesélő erős sminket viselt, és arcát időnként csak egy lámpás világította meg. A tehetséges színész teljes valójával mindent megtett azért, hogy azt a mondanivalót, melyet tarsolyában hozott minél maradandóbban közvetítse a nézők felé.

Másnap délelőtt a műhely megbeszélésen Benjamin Lazar bevallotta a zenei partitúra, segítette abban, hogy az eredeti mondanivalót minél hitelesebben közvetítse a nézők felé. Ezért fontos ilyen alkalmakkor a zenei összeállítás is. Mivel nem csak a XVII. századi szöveget használta, nem mond el mindent azokról a szándékokról, melyek őt vezérelték. Mivel a természetesség az igény a színészi játékkal szemben, ezért napjainkban szinte ismeretlen az a kifejezési forma, melyet Ő használ. A színész teste olyan, mint egy hangjegy, csak természetes színt használ. A mai világban jóformán alig létezik ez a színházi kifejezési forma.

Az érdeklődés a színház iránt napjainkban növekedőben van, sok a színházi megnyilvánulási forma, és ebben a kontextusban jelentős szerepet játszik, hogyan tudod a Te produkciódat a néző elé tárni. Amikor a szöveg intenzív, akkor erősebb szerephez jutnak a gyertyák által szolgáltatott fények.

Mivel az előadásában archaikus nyelvet használ, ezért fontos a kiejtés tisztasága, érhetősége, mert a XVII századi szavak érthetősége a ma nézője számára is fontos. A hajdan használt gesztusok a ma embere számára talán komikusnak hathatnának. Ezért ezek elmaradnak. De az előadásnak vannak olyan szövegei, gondolatai, melyek a ma emberét is, megszólíthatják.

A barokk színházzal kapcsolatos mondanivalót csak annyival egészíteném ki, hogy jelenleg Európában három barokk színház létezik, az egyik Magyarországon, Gödöllőn. Ebben jártam. A színpadja és felszereltsége barokk. De az ott előadott színházi jellegű produkciók a ma emberéhez, nézőjéhez szólnak.

Csomafáy Ferenc