Moldova állampolgárává fogadta Traian Basescu volt román államfőt

Moldova állampolgárává fogadta Traian Basescu volt román államfőt
A Moldovai Köztársaság állampolgárává fogadta Traian Basescu volt román államfőt – erősítette meg csütörtökön a román Mediafax hírügynökségnek a chisinaui elnöki hivatal szóvivője.

Radu Timofti moldovai államfő csütörtökön írta alá azt az elnöki rendeletet, amelynek értelmében – a román állampolgárságát megőrző – Traian Basescu és felesége, Maria Basescu megkapta a moldovai állampolgárságot is.

A volt román államfő márciusban igényelt állampolgárságot a chisinaui hatóságoktól. Basescu még hivatalban volt, amikor 2013-ban először bejelentette ebbéli elhatározását.

Basescu román elnökként is nyíltan síkra szállt a “két román nyelvű állam”, a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséért. 2013 novemberében úgy nyilatkozott: a NATO- és az EU-csatlakozás után Romániának a következő nagy célja az egyesülés kellene, hogy legyen a Moldovai Köztársasággal.

Tavaly áprilisban – chisinaui látogatásán – Basescu előrevetítette, hogy kérvényezni fogja a moldovai állampolgárságot, az akkori moldovai belpolitikai helyzetet azonban nem tartotta alkalmasnak erre. Nicolae Timofti moldovai elnök akkor azt mondta: semmilyen akadálya nincs, hogy Basescu megkapja az
állampolgárságot, tekintettel arra, hogy Románia is sok moldovainak adott román állampolgárságot.

A chisinaui alkotmánybíróság március 5-i döntése szerint Moldova idén visszatér a közvetlen elnökválasztáshoz. A moldovai oroszbarát parlamenti pártok vezetői úgy értelmezték Basescu gesztusát, hogy indulni akar a moldovai őszi elnökválasztáson.

Riporteri kérdésre válaszolva Basescu tagadta, hogy ez a szándék vezérelte volna, mint mondta: a  “moldovaiak iránti tisztelete” jeléül kért állampolgárságot. A moldovai törvények szerint egyébként csak azok pályázhatják meg az államfői tisztséget, akik legalább tíz éve az ország területén élnek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter