MOGYE – Nincs megállapodás a román kormány és az egyetem között – ÖSSZEFOGLALÓ

Hajthatatlanoknak mutatkoztak álláspontjuk képviseletében a Catalin Baba oktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalások során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetői, továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az intézményben.

Catalin Baba oktatásügyi miniszter és Király András, a minisztérium államtitkára kedden késő este folytatott megbeszéléseket az egyetem román és magyar tagozatának a vezetőivel.

Király András az MTI-nek elmondta, arra tettek kísérletet, hogy egy asztalhoz ültessék a feleket, és megpróbálják elfogadtatni a minisztérium álláspontját. A tárca szerint az egyetem chartájának tükröznie kell az egyetem multikulturális jellegét.

Király tájékoztatása szerint a miniszter a beszélgetések kezdetén nyilvánvalóvá tette, két lehetőség van a helyzet rendezésére: vagy elfogadja a többségi rész a multikulturalitást, és az ebből fakadó strukturális változásokat – ez esetben megnyílik a lehetősége annak, hogy a chartáról és a választások eredményéről tárgyaljanak -, vagy kormányhatározattal hozzák létre a magyar tagozatot. Az államtitkár szerint a magyar tanárok azt hangsúlyozták, hogy a magyar tagozat fejlődéséhez, szükségük van a szervezeti autonómiára. “A román fél nem volt hajlandó ilyen típusú kompromisszumra, ezért a tárgyalások nem jártak sikerrel” – mondta az államtitkár.

A magyar oktatókat okolta a megegyezés elmaradásáért Constantin Copotoiu, a MOGYE rektora. A kedd esti megbeszélésen már majdnem megszületett a megegyezés, de a magyar tagozat képviselői visszakoztak – mondta a rektor az Agerpres hírügynökségnek. A magyar oktatók képviselői mindegyik módosítást helyeselték, de amikor a csomag egészét kellett volna elfogadni, visszakoztak – mondta.

Victor Ponta, a romániai Szociáldemokrata Párt elnöke nyílt levélben szólította föl a román miniszterelnököt, hogy foglalkozzék az ország valós problémáival, és ne a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyével.

A Mihai Razvan Ungureanunak címzett nyílt levelében Victor Ponta fölszólította a miniszterelnököt, hogy hagyja békén a MOGYE-t, és foglalkozzék az ország valós kérdéseivel, például a gyógyszerek ügyével, az üzemanyag- és élelmiszerárakkal, a gazdaság serkentésével, munkahelyek létrehozásával, valamint a pénzmosás és a korrupció elleni harccal. “A románok azt látják, hogy önök olyan megoldásokat javasolnak, amelyek etnikai alapon uszítják egymás ellen a polgárokat” – írta a nyílt levélben.

A romániai Szociál-Liberális Unió, amelynek Victor Ponta a társelnöke, kilenc hónappal a romániai parlamenti választások előtt toronymagasan vezet a népszerűségi listán. Választási győzelme esetén Victor Ponta vezetheti Románia következő kormányát.