Mobiltelefonnal vagy anélkül?

Illusztráció
Illusztráció
Megtiltaná Liviu Pop oktatási miniszter, hogy a diákok órák alatt használják a mobiltelefonjukat. Az Országos Diáktanács (CNE) szerint azonban ez ellentmondana a diákok statútumával.

Szorgalmazni fogja az oktatási miniszter azt, hogy az iskolások ne használhassák a mobiltelefonjukat órák közben. „Egyeztettem a szülők képviselőivel és az elkövetkezendőkben további megbeszélések is lesznek a témában az iskolák működési szabályzatát illetően. Ők is egyetértenek azzal, hogy az osztályteremben legyen egy hely, ahol a diákok letehetik a mobiltelefonjaikat óra előtt és ahonnan óra után visszavehetik. Nagyon sok tanulmány, elemzés létezik azzal kapcsolatban, hogy egyes diákoknak milyen foglalatosságaik vannak az órák alatt. Ennek az intézkedésnek a költségei minimálisak, remélem, a tanárok is egyetértenek majd” – mondta a miniszter, a Szülők Országos Szövetségének képviselői pedig elmagyarázták, hogy egy dobozról, vagy egy szekrényről lenne szó, ahol a diákok letehetik majd telefonjaikat.

Kísértés

Másfelől az Országos Diáktanács (CNE) képviselői szerint ez az intézkedés nem lenne legális, ugyanis a Diákok Statútuma megállapítja, hogy a diákok használhatják a mobiltelefonokat „tanulmányi célból”, s azt is, hogy a tanárok nem kobozhatnak el tőlük semmit. A statútumot csak a CNE jóváhagyásával lehet módosítani.

Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes szerint a tanügyi törvény tiltja a mobiltelefonok használatát órák alatt, s az intézkedés abból a szempontból is jó lenne, mert akkor kísértés sem lenne ilyesmire. Bizonyos dolgokat persze meg kell oldani ezzel kapcsolatban, például azt, hogy legyen egy biztonságos, őrzött hely a mobiltelefonok számára. „Ez az intézkedés sokat segítene abban, hogy bizonyos problémák megszűnjenek az iskolákban” – mondta a főtanfelügyelő helyettes. Mint hozzátette, nem megalapozott az, hogy a mobiltelefonok szükségesek bizonyos sürgős esetekben, amikor a szülők el kell érjék a gyermeket, vagy fordítva. Erre ugyanis a legalkalmasabbak az iskolák titkárságai. Ha gond van, a szülő hívhatja a titkárságot, ahonnan értesítik a gyermeket, s a diák is felveheti a kapcsolatot a szülővel a titkárságon keresztül.

Zsiros Anikó, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium igazgatója szerint ötletként jó, de mindenképp egyeztetésekre van szükség a diákok és a szülők képviselőivel. Biztos, tette hozzá, hogy ha ez hivatalos formát ölt, az Országos Diáktanács tiltakozni fog, hiszen az általa kidolgozott statútumnak ellentmond, s például a matematika, fizika, kémia órákon a diákok gyakran szokták használni a telefonokat számítások elvégzésére is. „Minden esetben, amikor szükséges módosítani az iskola belső rendszabályzatát, egyeztetünk előtte a szülőkkel és az iskolai diáktanács képviselőivel, ebben az esetben is ehhez folyamodnánk” – tette hozzá.

Van, amikor fontos

Végül pedig egy diák véleményét is megkérdeztük. Dem Anastasia nagyváradi tizedik osztályos tanuló szerint hasznos lenne, ha a diákok nem juthatnának hozzá a mobiltelefonjukhoz órák alatt, azt viszont nem helyeselné, hogy szünetben se kapják vissza. „Jó lenne, mert sokszor nem tudom megállni, hogy ne használjam óra alatt és mire észbe kapok, az aznapi lecke nagy részéről lemaradtam. Azt viszont nem találom jó ötletnek, hogy szünetben se használhassam, van, amikor fontos kommunikálni” – fogalmazott.

Neumann Andrea

Címkék: ,