Mitől nő a nő és mitől férfi a férfi?

Sokan vásároltak Soma-könyveket, amelyeket az előadó dedikált is a helyszínen. A szerző felvétele
Sokan vásároltak Soma-könyveket, amelyeket az előadó dedikált is a helyszínen. A szerző felvétele
Soma Mamagésa tartott előadást Nagyváradon április 2-án este a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd a teltházas előadást követően dedikálta könyveit az érdeklődők számára.

Első alkalommal tartott előadást városunkban Spitzer Gyöngyi, avagy művésznevén Soma Mamagésa, aki a nő és a férfi közötti különbségekről beszélt, arról, hogy ezek a különbségek miként jelennek meg a hétköznapokban, a párkapcsolatokban, a kommunikációban. Előadásban Soma elsorolta azokat a hormonális, agyi és kulturális különbségeket, amelyek nagyban meghatározzák a nőket és a férfiakat. „Az elmúlt egy-két évtizedben, amióta a nyugati típusú társadalmakban véget érni látszik a patriarchális korszak, ezzel pedig a férfi és nő közti alá-fölérendeltségi viszony, a nők öntudatra ébredtek, és négy dologra éheztek ki: a tudásra és a tanulásra, az önmegvalósító munkára, a szabadságra és a minőségi szexuális együttlétre” – hangzott el. Mint Soma elmondta, mára már nagyon megváltozott az, hogy melyek azok a dolgok, amelyek csak a nőket vagy a férfiakat jellemezik, megszűnt a férfi uralma a nő felett, sőt a svéd gender elmélet már odáig is elment, hogy a szülők gyermekeiknek fantázianeveket adnak, hogy ez se mutassa, milyen neműek.

Dedikálás

Előadásában Soma Mamagésa arra mutatott rá, hogy melyek azok a tulajdonságok, melyek valósak lehetnek, illetve amiket egyre inkább levetni kívánnak a nemek, és hogy mindez milyen jellemző kérdéseket és konfliktusokat hoz felszínre a párkapcsolatokban, valamint, hogy mindez hogyan jelenik meg a kommunikációban. A humorral és számtalan példával fűszerezett előadás végén Soma elmondta, hogy a legfontosabb az önismeret, és az, hogy értsük egymást szavak nélkül is. Meglepetésként Soma Thurzó Zoltán zongorakíséretével egy dalt is énekelt. Az előadás nagy sikert aratott a váradiak körében, ezt az is mutatja, hogy nagyon sokan vásároltak Soma-könyveket, amelyeket az előadó dedikált is a helyszínen.

P. Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter