Mit tegyünk a mezei poloska ellen?

Akt.:
Mit tegyünk a mezei poloska ellen?
A mezei poloskák általában ősszel és tavasszal, szinte invázió szerűen jelennek meg. Az emberiségre ártalmatlan rovar, de mivel elég sok helyre befészkeli magát, legyen az a lakásunk vagy kinti teregetésnél a ruháink, elég kellemetlen, mert egyfajta bűzt áraszt magából, ezért sokan “büdösbogárnak” is nevezik. Mit is tehetünk házilag ezen rovarok ellen, ha “megkeserítenék” az életünket?

Sokan nem ismerik ezt a rovarfajt, így nem igazán tudják, mihez is nyúljanak, ha találkoznak vele a lakásban. A mezei poloska nem csíp, nem harap és nem hordoz semmilyen betegséget, ami ártalmas lehet. Viszont egy elég kellemetlen szagot igen, amelyet védekezésképp áraszt magából. Ha véletlen eltapossuk vagy összenyomjuk, érezhetjük, hogy milyen bűzről is van szó. Igazából veszélyt nem jelent a háztartásra, nem is megfelelő közeg a számára, így az elszaporodásától nem kell tartanunk.

Egészen véletlen kerülhet a lakásba ruhával vagy egy nyitott ablakon, esetleg kisebb réseken keresztül. Lakásban előforduló mezei poloskára tulajdonképpen gyógyír nincs, inkább egy kis odafigyeléssel tudunk ellenük védekezni, például szúnyoghálóval az ajtón, ablakon, valamint ha az udvarra teregetjük ruháinkat, akkor összeszedés előtt alaposan rázzuk ki őket, így elkerülhetjük a poloska lakásba jutását.

Térjünk vissza a szabadba. Itt egy kicsit más a helyzet, mint odabent. A kertben és a házunk falán is rengeteg mezei poloskával találkozhatunk. Vajon mit tehetünk ellenük? Természetes poloska riasztószer gyanánt kipróbálhatjuk a fokhagymás keveréket, amelyet úgy készíthetünk el, hogy nagyjából fél liter vízbe 4 teáskanál fokhagymaport belekeverünk, ezzel az elkészített szerrel pedig lepermetezhetjük a ház falát, az ablakpárkányokat, és azokat a helyeket, ahová a poloskák rendszerint mászni szoktak. A fokhagyma szaga számos esetben távol tartja a kártevőket. Esetleg használhatunk még mentaolajat vagy teafaolajat is, mely természetes szerek szintén hatásosnak bizonyulnak.

Most ismerkedjünk meg egy olyan termékkel is, amely vegyszermentes riasztószer, azonban használata kevésbé időigényes, mint az imént bemutatott teljesen házi módszerek. Ez nem más, mint a Stink Bug-C vegyszermentes poloskarisztó. Ez a termék 100%-ban természetes anyagokból készült, így a gyermekekre, állatokra vagy az Ön környezetére sem káros.

Ez a poloskariasztó nevéből eredően is csak távol tartja a rovarokat, de nem pusztítja el őket. Emberi fogyasztásra nem alkalmas, szájba, szembe jutását kerüljük. Használata egyszerű: permetezzük arra a felületre, ahol előfordulnak a rovarok. Foltot nem hagy, így akár textílián is alkalmazhatjuk. Tárolása napfénytől védett és gyermekektől elzárt helyen történjen. Bármelyik vegyszermentes írtást is választja, reméljük sikerül megoldania a rovarproplémat otthonában. Az említett riasztószer elérhető a Bioforce webáruház kínálatában, illetve alkalmazásáról is részletesen olvashatunk weboldalukon.

Címkék: ,