Mit tegyünk a lejárt gyógyszerekkel?

Mit tegyünk a lejárt gyógyszerekkel?
Hol fogadják el a lejárt gyógyszereket, mit tegyünk ezekkel, ha nem szeretnénk ártani a környezetünknek? – kérdezte egy olvasónk. Utánajártunk, de nem kaptunk megnyugtató választ.

Mint olvasónk elmondta, az egyik nagyváradi gyógyszertárban, ahol próbálkozott, nem vették át a lejárt szavatosságú gyógyszereket, még szóvá is tették, hogy hogyan képzeli, másutt átvették, de ott sem egykönnyen.

Eugenia Hamza főgyógyszerész, a Bihar megyei Gyógyszerészkamara alelnöke kérdésünkre elmondta: a patikáknak nem kötelességük átvenni a lejárt szavatosságú gyógyszereket. „Nem vehetünk át bármit bárkitől, nem tudhatjuk, ki mit hoz, akár fertőzésveszélyt is rejthet az ilyesmi” – fejtette ki. Voltak esetek, amikor abban a patikában, ahol ő maga dolgozik, átvettek ilyen gyógyszereket, de nem szeretné, ha ezentúl mindenki hozzájuk fordulna. Nem lenne igazságos, tette hozzá, hogy az ember megveszi a gyógyszert az egyik patikában és máshová viszi, ha meg akar tőle szabadulni.

Konténerek

Másrészt a patikák fizetnek azért, hogy erre szakosodott cég vegye át tőlük a lejárt készítményeket, a szerződés egy bizonyos mennyiségre szól, ha ezt túllépik, többet kell fizetniük is. Tisztában van azzal, mondta a főgyógyszerész, hogy a kérdés nincs megoldva, jelenleg egyszerűen nincsenek erre vonatkozó jogszabályok, hiányoznak az előírások. Szerinte egy megoldás lehetne például az, ha a patikákat biztonságos konténerekkel látnák el, ahová a lakosok bedobhatnák a lejárt készítményeket, vagy ha a polgármesteri hivatal gyűjtést szervezne bizonyos időközökben.

Dr. Dorel Ţîrţ, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) szóvivője, miután utánajárt a kérdésnek, arról tájékoztatott: a patikáknak valóban nem kötelességük átvenni ezeket a készítményeket. S hogy mi a hatóság javaslata? Egyrészt ne vegyünk feleslegesen gyógyszereket (vagyis ne kezeljük magunkat, ez az orvos dolga), másrészt, ha már az orvos felírta nekünk a készítményeket, akkor lelkiismeretesen vegyük be ezeket – így nem lesznek lejárt gyógyszereink otthon. Persze ezt azért a gyakorlatban meglehetősen nehéz megvalósítani, ismerte el. Egy másik lehetőség az, folytatta, hogy vegyük fel a kapcsolatot az erre szakosodott cégekkel, s ezekhez juttassuk el a lejárt készítményeket.

Ki kell fizetni

Azonban kiderült, hogy ez a variáns szintén nem gyakorlatba ültethető. Amint Lucian Ciocea, a temesvári székhelyű, de Biharban is tevékenykedő Ecolect cég képviselője elmondta, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a lakosok „zacskóban” juttassanak el hozzájuk lejárt gyógyszereiket, a szállítást minden esetben nekik kell biztosítaniuk, speciális járművekkel, azt pedig – bármilyen kis mennyiségről is lenne szó – valakinek ki kell fizetnie…

Neumann Andrea