Mire jó a választási kártya?

Mire jó a választási kártya?
Szatmár megye – A személyazonossági igazolványunk mellé választási kártyát is kapunk, bár használatának bevezetése máig várat magára. Törvény írja elő az elkészítését, és mindenki ehhez tartja magát.

Bizonyára több olvasónkban is felötlött már az a gondolat vagy kérdés, hogy mire is jó, mire is adják a személyazonossági kártya mellé az ún. választási kártyát (carte de alegător)? Ennek a kérdésnek igyekeztünk utána járni, s az általunk megkérdezett személyek mindegyike ugyanazt fogalmazta meg, vagyis a választási kártyát ezidáig semmire nem használhattuk.
 
Szavazójog
 
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal égisze alatt működő lakosságnyilvántartó-hivatal vezetője, Ionel Torja elmondta, hogy az állampolgárok a 2004/67–es törvény alapján, 18. életévük betöltésük után lesznek jogosultak a választási kártyára. Egy román állampolgár először 14. életévét betöltve kérelmez személyazonossági igazolványt. Ekkor még nem készül a választási kártyája, mert ugye szavazati joggal, csak a 18. életévet betöltött állampolgár rendelkezik. Ha az ifjú eléri a nagykorúságot, akkor újabb okmányt kérelmez, mikor ez elkészül, ezzel párhuzamosan kapja meg a választási kártyát is.
 
Ki kaphat és ki nem?
 
Nem rendelkeznek választási kártyával a következő kategóriákba tartozó személyek: a régi könyvecske típusú személyazonossági igazolvány birtokosai; az ideiglenes személyazonossági igazolvány tulajdonosai, és azok a román állampolgárok, akik állandó lakhelyüknek külföldi címet jelöltek meg. Pontos adatokat nem tudni, de becslések szerint a felsorolt csoportok képviselői 20%–át teszik ki a szatmári lakosságnak. 2009–ben a lakosságnyilvántartó hivatal Szatmárnémetiben 1376 darab, és a hozzája tartozó községekben 426 lapot osztott ki, míg ebben az évben 363 darabot a megyeközpontban és 131 darabot a környező községekben adtak át tulajdonosuknak. Az elkészült kártyák a címzettekhez három hónapon belül kell elkerüljenek, ha ez nem sikerül, akkor a törvény a tárgyak megsemmisítését írja elő. Ha valamilyen okból kifolyólag az állampolgár személyazonossági igazolványt cserél, akkor a választási lapot is vissza kell szolgáltassa, ha nem teheti meg, akkor meg kell indokolja a hiány okát. Mint Torja megfogalmazta, törvény írja elő azt, hogy az ügyfél meg kell kapja a választási kártyáját is — amit ezidáig még egyetlen egyszer sem használhatott. Bár egy 2007. 01. 28–án keltezett, és a Marian Petrache államtitkár nevével fémjelzett határozat szerint a 2008–as parlamenti választások alkalmával kellett volna a bevezetni a gyakorlatba. Ez nem történt meg.
 
A kártya készítői
 
A Szatmár Megyei Útlevélosztályon szolgáló Popşa Bogdan rendőrfőfelügyelőt is felkerestük a témában. Nyilatkozata szerint a törvény előírásainak eleget tesznek, és a kártyákat továbbra is nyomtatják amellett, hogy a lakosság útlevélkérelmézésének is eleget kell tegyenek. De egy nagyon fontos dolgot is megtudtunk, miszerint a szatmári osztály munkatársai már jelezték bukaresti feletteseiknek abbeli véleményüket, hogy plusz erőfeszítésnek, és felesleges időtöltésnek tartják a kártyák nyomtatását. Továbbá azt is kérték, hogy ne kelljen többé ezeket gyártani, mert ezeket nem használják az állampolgárok. Sőt, ha jobban belegondolunk a dologba, és ha a javaslatot gyakorlatba ültetik, akkor az országnak, vagyis az államkasszának pénzt lehet megtakarítani, és a nyomtatással eltöltött időt hasznosabb dologra is lehetne fordítani. Mivel ebben az esetben törvénymódosításra van szükség, erre Románia parlamentjének van lehetősége.
Karikás Enikő