Miniszteri látogatás Szatmárnémetiben

Miniszteri látogatás Szatmárnémetiben
Csütörtökön Cristian Petrescu régiófejlesztési és turisztikai miniszter Szatmárnémetibe látogatott, hogy aláírja a Szatmárnémeti Integrált Városrendezési Terv (PIDU) keretében az Északi Színház felújítására benyújtott projekt finanszírozási szerződését.

A Regionális Operatív Program (POR) keretében a megyeközpont 2,5 millió eurót nyert az épület korszerűsítésére. A miniszter nem csak aláírta a 120 éves ingatlan felújításáról szóló finanszírozási szerződést, hanem meg is látogatta azt. Petrecut lenyűgözve a látvány, és azt ígérte, hogy a felújítási munkálatok végeztével az átadási ünnepségen is részt vesz majd. A szerződés aláírását követően Ilyés Gyula, a megyeközpont polgármestere elmondta, a PIDU nagyon fontos részéhez érkezett az önkormányzat, hiszen a két éves előkészítői munka után beérni látszik az eddigi munka gyümölcse. Szatmárnémeti Integrált Városrendezési Terve hét alprojektet tartalmaz, de a szatmáriak számára érzelmileg a színház felújítása a legfontosabb, hangsúlyozta az elöljáró, aki abbéli reményének adott hangot, hogy a versenykiírási procedúra akadálymentesen zajlik, így ősszel elkezdődhet a tényleges munka. A miniszter kihangsúlyozta, hogy a Regionális Operatív Program (POR) keretében az épület korszerűsítésére a helyi önkormányzat 2,5 millió eurós pályázatot nyert. ,,Igazán fontos beruházás finanszírozási szerződését írtuk alá, melytől a turisták számának öt százalékos növelését várjuk” – mondta Petrescu. Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke szerint a PIDU legszebb projektje az Északi Színházé, az épület mindig is fontos szerepet játszott a szatmáriak életében, hiszen 120 évvel ezelőtt az elektromos áramot is a színház miatt vezették be a megyeközpontba.

120 éves épület

Az Északi Színháznak otthont adó épület Szatmárnémeti második színházépülete. Alapkőletétele 1889. május 18-án volt. 1892. január 14-én adták át az épületet, melynek tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést pedig Szikszay Lajos, debreceni építész vezette. A belső díszítést Spanraft és Hirsch készítették. A színház épülete egy emeletes, 365 férőhelyes (ehhez hozzácsatolható a kakasülő 75 helye, amely jelenleg biztonsági okok miatt zárva) nézőtere van. Eredeti állapotához képest 4 földszintes oldalzsebet ragasztottak hozzá. Ilyés Gyula elmondta, az épületen legutóbb az 1970-es években végeztek kisebb javításokat, de alapjaiban 120 éve nem volt korszerűsítve a színház. Pár éve szükségszerű állagmegőrző munkálatokat végeztek, mivel a kakasülő szerkezete megromlott. Az elöljáró rámutatott, a kulturális intézmény felújítása nem csak arról szól, hogy a falakat lefestik és elvégzik a szükséges állapotjavító munkálatokat, sokkal komplexebb munka ez, melynek keretében a magasfeszültségű hálózat, a reflektorok, színpadtechnika korszerűsítése is megtörténik, a belső bútorzat megújul, sőt forgószínpadot is kialakítanak, hogy Szatmárnémetinek egy 21. századi, modern színháza legyen. A jelenleg futó színi évadot még a színház épületében fejezik be, aztán az elkövetkező két évad során a Szakszervezetek Művelődési Házában fognak színpadra állni a színészek. A polgármester kihangsúlyozta, a művelődési ház fűtési rendszerének versenykiírása a napokban megjelenik az elektronikus közbeszerzési portálon (SEAP), így megoldódik az egyik legnagyobb gondja a grandiózus épületnek, mely nagy számú közönség befogadására képes, és kisebb javításokkal igazi kulturális központtá alakítható.