Miniszterelnökség: közel 400 milliárd forintból fejleszthetik a határ menti településeket

A 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban közel 400 milliárd forint áll rendelkezésre a határ menti települések infrastruktúrájának, környezeti állapotának, egészségügyi rendszerének fejlesztésére, az uniós források felhasználhatók még az oktatás, a turisztika és a kutatás területén is – mondta a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.

Perényi Zsigmond kiemelte: az előző – 2007-2013-as – uniós finanszírozási ciklushoz képest a jelenlegi ciklusban már a kis- és közepes vállalkozások (kkv) is pályázati lehetőséghez jutnak. Eddig főként egyházak, önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák pályázhattak, a határon átnyúló programokban elérhető európai uniós forrásokat nem lehetett felhasználni a gazdaság, illetve az egyes cégek fejlesztésére. A magyar kormány a korábbi és a jelenlegi ciklus végrehajtásában is stratégiai partnerként tekint az egyházakra.

A helyettes államtitkár felidézte: a 2007-2013-as uniós ciklusban 300-350 milliárd forintnyi támogatást használtak fel hét határ menti program 1418 projektjében, a rendelkezésre álló uniós források több mint 95 százalékát sikerült felhasználni.

A határ menti települések infrastruktúráját korszerűsítő beruházások keretében az előző uniós ciklusban a magyar-román, a magyar-szlovák, a magyar-horvát, a magyar-szerb, a magyar-szlovák-román-ukrán, az osztrák-magyar, illetve a szlovén-magyar határon átnyúló együttműködések keretében 318 kilométer kerékpárutat, 160 kilométer közutat építettek vagy újítottak fel, 66 ezer négyzetkilométernyi környezetvédelmi területet állítottak helyre, 50 kórház épületei, illetve eszközei újultak meg, valamint 7 iskola épült újjá – ismertette a helyettes államtitkár.

Perényi Zsigmond a 2014-2020-as uniós finanszírozási ciklusban tervezett beruházásokról kifejtette: a legnagyobb infrastrukturális fejlesztések a magyar-szlovák határon várhatóak, itt hat gyalogos, illetve kerékpáros hidat építenek. Erről már meg is egyeztek a szlovák kormánnyal. A szlovén-magyar határnál várhatóan az Orfalu-Büdfalva és a Dedeskecskés – Lendvahosszúfalu közti útszakaszt fejlesztik. A horvát-magyar határnál a tervek szerint híd épül Murakeresztúr és Kotoriba között, Őrtilos és Légrád részvételével pedig kerékpárút-fejlesztés valósul meg. A magyar-szerb határszakaszon egyebek mellett a Kübekháza-Rábé között hiányzó útszakasz megépítéséről döntenek majd – mondta.

Az infrastruktúra fejlesztését célzó határon átnyúló programokban a pályázati források több mint 40 százalékát kiírták már, jövőre pedig a tervek szerint az összes pályázati lehetőség elérhetővé válik – közölte a helyettes államtitkár.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter